A tisztesség úgy diktálja, hogy megvalljam: mostantól G. is olvashatja a blogot. Nagyon remélem, hogy nem fullad innen neki küldött üzenetváltásba a naplóm. Erre ügyelni fogok. Az őszinteséggel viszont nem lesz gond. Ebben a kíméletlenségig elmegyek.
Érdekelne, kedves Thoma, hány éves vagy, hogy ilyen tanácsot, adsz? Nekem nincs időm féléves szünetre, amikor szó szerint napról napra élem az életem. A többiek véleményét is elolvastam, de egy dolgot értsetek meg: ez itt nem egy teleregény, amit kedvem szerint folytatok. Ez itt az én élveboncolásom, és egy másik ember útkeresése. Egy kapcsolat válsága. Két élet. Ezekkel nem lehet dekázgatni. Értve?
Tegnap szeretve akartam lenni. (Kisfiam, kérlek, most ne olvasd tovább. Intim rész következik. Mégiscsak az anyád vagyok.) Az ablakon át az éjszakai hűvös levegő lehűtötte a szobát, az ágynemű hideg volt, nagyon-nagyon kicsire húztam össze magam. A térdem az államat érte, s hogy a két karom se legyen felesleges, azokat is magam köré csavartam. Majdnem magzati pózban feküdtem. A fejemet befúrtam a vállaim közé, hogy a levegő, amit kifújok, átmelegítsen. Az orrom abba a kis hajlatba ért, ami a könyökömnél van. Ahogy beleszusszantottam, a forró levegő végigborzongatott. (Dolgozik a szimpatikus idegrendszer! - mondaná K., egykori biológiatanárom.) A pihék megmozdultak, és új lélegzetre vártak. Szuszogtam tovább, és amikor már elég meleg volt a zug, arrébb toltam az orrom. Finom részhez értem: a felső karom belső oldalához. Puha, áttetsző, sebezhető kis területre, és a bőröm is, a szám is örült a találkozásnak. Adtam oda egy puszit. A saját szám és a saját bőröm – ez izgalmas volt. Valóban olyan érzéki az a rész? kérdezte a kezem, és elindult, hogy megbizonyosodjon. Az úton át kellett haladnia a csípőmön, ahol el-elkalandozott, nehogy már felfedezetlenül hagyjon egy providenciát, aztán az esendő mellemhez ért. Készült a csalóka illúzióra, mert ebben a pózban bizony nem feszül, de az melegséggel várta a hűvös ujjakat. Borzongás keltette életre a mellbimbómat, ami sóvárogva várt már egy érintésre. Mért baj, ha szeretem magam? És engedtem a kezem szabadon bóklászni. Ment a fülem mögé, a nyakamhoz, a vállamra, vissza a kíváncsi köldökömig, a combomra, a térdhajlathoz, ide-oda ellátogatott, és a tenyerem mindenütt érzékiséget hagyott és hálás pórusok búcsúztak tőle. Minden sejtem szerette a másikat.
Legközelebb nagyobb kirándulást tervezek, valahová a mélységekbe.
Ez a test szolgál a lelkem lakhelyéül. Ezért ha elég kitartó vagyok, egyszer a lelkem sejtjei is egymásra találhatnak.
