Ott van az a mese, a Hófehérkével, amit már kisgyerekként sem értettem. Nekem nem volt rokonszenves a nő. Hét pasi cselédje lett a butuska szingli, ahelyett, hogy gerincesen vállalta volna magát. Egy kiköpött mai celeb veszett el benne. Én már akkor is a banyának szurkoltam, csakis azért, mert a bibircsókjaival és a kampós orrával annyira hátrányos helyzetű volt. Neki eleve leosztott lapja volt, esélye sem lehetett, hogy ő nyerje meg a játszmát. Tiltakozott az igazságérzetem. Ez tehát az alapjárat, amin fut a gondolkodásom. (S ha már a meséknél tartunk: van az a történet a rókáról, a hollóról meg a sajtról. Röhej. Egy ragadozó és egy rovarevő vitatkozik egy tejtermékről, amit egyikük sem szeret…) Ezzel csak azt szerettem volna megvillantani, hogy talán másként gondolkodom, mint sokan mások. Klariszosan. Szerencsémre.
Hogy más erről miként vélekedik - igazából teszek rá, mert kevesek véleményére adok. Most viszont a lelki támaszom azt mondta: túl sok a negatív ebben a blogban.
Mondhatnám epésen, hogy hja, kérem, a szabó is hozott anyagból dolgozik, én is azt szedegetek elő a puttonyomból, amit belepakoltam. (Lesznek azért örömök és sikerek és élvezetek meg tán szex is is hamarosan, de csak akkor és annyi, amennyit a tükör megvillant. Egyébiránt pedig ihlet kell hozzá, vagy benyomás, ha nincs, úgy nincs inspiráció sem.) Nem öntömjénezni és ujjongani jöttem ide, hanem ásni. Kérdezni. Válaszolni. Kimondhatatlanul jó érzés a saját szemembe nézni, a saját lelkemmel találkozni, kimondani a félelmeimet, megfejteni a magam előtt is rejtegetett titkaimat.
Most olvasom A férfit, s legszívesebben beleírogatnék, ha nem kötne gúzsba valami barom elv, hogy könyvbe nem firkálunk! (De miért nem? Michelangelo is megtette, Petőfi is, az írók, a tudósok, a kódexmásolók, jó, hagyjuk, drága könyv.) Hát mellé írogatok. És kijegyzetelem a fontos gondolatokat. Azokat a mondatokat, amiket kérdeztem vagy mondtam, pedig nem vagyok egy Csernus. (Akinek női lelke van. Tessék odafigyelni rá, és alaposan olvasni, úgy kiderül!) M. P. után (Varázskönyv) még egy ember, aki képes egy ötvenes nőben meglátni azt a varázslatos valakit, akiért méltó tett rajongani, akit lehet szeretni, akivel meg lehet élni az életet, aki mellől akár érdemes meg is halni. Az első száz oldal: maga a felismerés, hogy nem vagyok ostoba, tanultam A nőből. Alapmű, nem véletlenül koppintottam a blog címének azt, hogy dagonya. Ő nevezte így a hozzám hasonló szerencsétlen nőcik életét, akik nem tudtak mit kezdeni a sorsukkkal. Hát jelentem: az első etapon túl vagyok, köszönhetően a rosszindulatú G. T.-nek (glandula thyroidea), meg a Sz.-nek (Szponzor), és Cs. I.-nek, meg K.-nak (Klarisz). Nem is olyan sokára visszamehetek egy régebbi bejegyzéshez (Mint két idegen) és befejezhetem végre. Csak ki kellett várni, hogy kiforrják magukat a dolgok, vártam, hátha mégis másként alakul a történet, és más véget írhatok neki. Mégsem hazudozhatok itt biankó sztorikkal ugyebár.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember a karjába vegye a saját életét. (Nem járnak errefelé Batmenek, hogy megtegyék.) Márpedig én nem akarnék ostobán és gyáván „megdögleni” Csernus szavaival. Sosem késő megtenni egy lépést (aztán pedig még sok-sok lépést), hogy elinduljunk egy új ösvényen. Ez az én blog-ösvényem az őszinteség nyelvén beszél, a lélek húrját pengeti, és káprázatos tükröt tart elém: smink nélkül látom benne magam, hamisság és póz nélkül. És tetszik!
Sosem gondoltam volna, hogy miközben hibákat keresek, értékeket találok, hogy miközben a vétkeimet és bűneimet veszem sorra, a nagyság és a tisztesség is kirajzolódik előttem. Féltem a kíméletlen leltártól, de ott - a hibák mellett - az erények is sorakoznak. Azt hittem, a földbe döngölöm magam, ehelyett vérátömlesztésként hatott az önértékelésemre.
Egyszer, réges régen, egy fűzva alatt üldögétünk, s én megkérdeztem: „Mit akarsz tőlem?” Egyszeű feleletet vártam: „Légy a szeretőm!” Ehelyett akkor érthetetlen választ kaptam: „A lelkedet akarom.”
Megkapta. Aztán mit kezdett vele?
Közben más nőcskék kacarásznak, mert nem veszik észre, hogy nyakig süllyedtek a konformizmusba. Már látom, élvezettel dagonyáznak.
Nem tudják…
