Azt hiszem, akkor kezdtem pótcselekvésből szexelni. Sportot űztem belőle, ahány pasi, annyi színű filctollal karikáztam a napokat, de elfogytak a színek. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy az említett megbetegedés rusnya sebet hagyott rajtam, szétfűrészelték a mellkasomat, a gyönyörű 85-ös melleim szétcsúsztak, az izmok leszakadtak, seb, forradás. Sokáig csak sötétben voltam hajlandó levetkőzni, és minden egyes aktussal azt akartam bizonygatni magamnak: kellek még valakinek. Szerintem ez a mell-frusztrációm a mai napig nem múlt el, s erre akkor döbbentem rá, amikor ötvenvalahány évesen regisztráltam egy plasztikai sebészeten. Nem a fogaimat akartam megcsináltatni, nem a ráncaimat felvarratni, hanem helyrehozatni a kebleimet. Na, erről már letettem. A főiskolás évek alatt zajlott az élet, ha egészen egyszerűen akarom elmondani, dugtam fűvel-fával. Akkor még nem volt ilyen hihetetlen veszélyes az ismeretlenekkel való szex, és én az ismeretleneket tudtam könnyen-gyorsan megszerezni, a randevúzgatás nekem macerás volt. Egy este - egy pasi. Diploma után visszakerültem a városomba, és ott már nem lehetett ilyen féktelenül dorbézolni, mert olyan munkám volt, amit ma úgy mondanának, hogy kifogástalan morális és erkölcsi feltételekhez kötnek. Akkor kezdtem utazgatni, ezek voltak a kéjtúrák, s bejártam Európát. Sok szép vidék, sok kaland, sok férfi. Mindegy, milyen, arab, néger, nős, siheder, ment a gyűjteménybe. Majdnem száz férfin voltam már túl, de még egyszer sem élveztem el. Valami hiba volt bennem, már akkor látnom kellett volna. De még jó sok idő - majd két évtized - telt el, mire gyanakodni kezdtem. Az eszmélésről, és egérke jóllakásáról legközelebb.
