Az iskolaigazgató következne, ám a pontos emlékezet két férfit rögzít. Az egyik a kórus karnagya volt, akivel egy névnapi bulin kerültgem forró helyzetbe. Szó szerint. A munkahelyen úgy negyedévente tartottunk összevont orbákolást, s ennek kíváncsi tekintetetktől védett helyet kerestünk. Egy alkalommal az egyik cég kis pihenőházát kértük kölcsön, ahol – tekintettel a vendégmunkások extra igényeire – szauna is volt. Eszegettünk, iszogattunk, beszélgettünk és viccelődtünk, s aki csak tehette, kilógatta a szabad vegyértékeit, hátha kapásra lel. A jókedvű társaság néhány tagjával az eukaliptusz illatú kövek mellett izzadtunk, hogy aztán a havas tisztáson átfutva belevessük magunkat az Öböl jeges vizébe. Egyszer csak kettesben maradtunk a karnagy úrral, de az Öbölig nem értünk el, mert az előtér zuhanyozója fogságba ejtett minket. Élénken megmaradt az emlékezetemben a fürdőolaj illata, a karnagy úr forró haja, bőre, körme, minden testrésze szinte sütött. Izgalmasnak nem mondhatnám, inkább extrém volt a helyzet. Annyit is ért. Pár perc múlva készült rólam egy fotó, ami ma a nappali falát díszíti, ahogy pózolok egy fürdőlepedőve csavarva. Ha az a kép beszélni tudna… A másik férfi egy általános iskola igazgatóhelyettese volt. Mellém szólt a mozijegye. Hitchcock Madarak-ját néztük, s egy feszültségtől terhes, drámai pillanatban ijedtemben a karjához kaptam. A következő izgalmas jelenet előtt halkan odasúgta: „Ne ijedjen meg…” A film végén, ahogy a nézőteret elborította a vakítóan ránk ömlő fény, már hangosabban mondta, de szinte magának: „Erre ini kéne valamit…” Tán két saroknyira lakott, de az a röpke séta elég volt, hogy megtudjam: felesége konferenciára utazott, ő éppen szalma, és akad nála innivaló. Akadt. Az üvegajtós szekrénysor legfelső polcán porosodott egy miniüveg-készlet, amit az emberek a szállodai minibárokból szoktak szuvenírként hazalopni. Vilmoskörte, whyski, sherry - vagy fél tucat üvegét megszabadítottuk a tartalmától, megdézsmálva az értékes gyűjteményt. Sosem tudtam meg, hogyan számolt el vele. Tanár létére érthetett a megmagyarázáshoz. Én is ezt teszem most, mert egérke és a sajt kapcsolatát rendezni kell, bizony.
Levél G.-nek
Hát szervusz, én Drága Emberem!
Nagyon kedves. Évtizedek óta nem cibálták meg a fülemet a szülinapomon.
Reggel kinyitom a szemem, törölgetem a csipámat, gerjesztem a gépet, és a levelecskéd köszönt rám. A fülhúzogatást ugyan elcserélném egy oroszlánbajusz-cibálásra, mert a cicerészést nem ismerem (az nem olyan mint a kasztrálás?).
Igyekszem megfogadni a jó tanácsokat: hegymászás, nézőpont és optimizmus ügyben.
Nem lesz olyan nehéz, mint gondolnám elsőre, régi-negatívan, megrögzött-kudarcvárón, mert amikor besüt a szobámba reggelente a Nap, akkor bizony arra gondolok: kaptam sok-sok jelet, hogy másként éljem az életem. Ott csücsülök a jóisten tenyerén, mert élni enged engemet. Így indul a napom. Szó szerint kegyelemmel. És én már meg tudom becsülni ezt, mert voltam odaát, az árnyékos oldalon. Ha mégis kedvetlen a reggel, akkor kézközelben Coelho könyve, és egy okos gondolattal índít útnak. Az a nap üzenete. De ha még nap közben is ér ilyen-olyan rossz hatás, akkor van kire gondolni. Magam elé képzellek téged, azzal a disznóságos pillantással. Vagy Georges-ra gondolok, ő milyen nyugodtan fogadná a kihívásokat. Vagy a prof.-ra, aki annyi bizodalmat öntött belém. Vagy a szertelen fiaimra, akik gyűjtik a mosogatnivalót. Azokra gondolok, akik szeretnek és várnak.
Ma reggel nem jött a félelem. Az, amikor még az álom nyugalmában vagy, kicsit ébren, de már eszmélve, és ennek békéjébe berobban valami kétségbeesett, sikoltó felismerés: Ez egy nap megint, amin át kell gyötörni magam, mi lesz velem, miből élünk meg, mi lesz, ha? Ma reggel - és a szülinapomra - nem sikoltott az élet. Vártam, a gyomrom rándulásra készen, de nem jött. Belül békesség volt, minden simaizom görcs nélkül dolgozott, nem ugrott meg a pulzus, én meg nyújtózkodtam sokáig, fordultam erre-arra, hogy meghemperegjek a békességben. Fel sem akartam kelni. De jó érzéssel álltam neki írni,.és alkottam egy nagyot, ami már nyomasztott, és el is küldtem, és a Szekeres ügyvédnője is hívott, hogy igen, akkor hétfőn tízkor hozza a pénzt. És most ezzel az elégedettséggel indulok dolgozni, mert éppen most raktam le a telefont, beszélgettem veled.
Ilyenkor nagyon szép az élet. Őrizni a békét, a derűt. Sikerülhet.
Este hívlak.
Levél G.-nek
Drága Emberem!
(Sziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiija!)
Meg van oldva. Már be tudsz lépni. Arra kell ügyelned, hogy a caps look gomb ne legyen benyomva, mert akkor nagybetűt érzékel a rendszer, és érvényteleníti.
Most a jelszavadat visszaállítottam *****-ra, csupa kisbetűvel. Ha meg akarod változtatni, most megteheted.
Ezen nem szabad kiakadni. (Redvás geci? Miket mondasz! Vigyázz a szóhasználatra, mert árulkodik. Ezt én szoktam mondani. Továbbá: Holdjárás. Légy a papíron, mint korrumpáló szavak. ?)
A holnap nem borotválkozós nap, de azért megteszed ugye? Makkot is fényezhetsz, mit lehessen tudni.
Álmodtam megint. Ezt is meg kellene írni, egyszer, valamikor.Kicsit az élet, kicsit a vágyak, kicsit a jövendő. Érdekes üzenet, beszédes jelek. Ha érteném. Vagy tán nem is akarom, mert előrevetít. Mindenesetre most borítékolok valamit, fölteszem a blogba, aztán fél- egy év múlva majd megmutatom. Vagy bejön, vagy sem.
Ma Pesten vagyok, onnan megyek dolgozni. És holnap találkozunk.
Nem, holnap randizunk a barátnőnkkel.
Előtte ne döfd le magad, mert kell a szem, az érzékek, az ész.
Csókolnálak, ha itt lennél.
Asszonnkád
