Még nem olvastam A férfi című könyvet, csak a kritikákat. Lehet, hogy nem mondok újat (mert én már majdnem mindent megírtam, amit fontosnak tartok, így azt is, hogy miért halnak korábban a férfiak), és húsz év távolából is megállapíthatom: nincs új a Nap alatt. Újra előveszik, felmelegítik a témát, s megint rágódnak rajta. Annak idején a Valóságban karcolt Bíró Dávid egy hihetetlenül buta tanulmányt (?) A „teremtés koronái” és a „gyengébb nem” címmel (nem baj, ha nem lehet már elolvasni, nem veszítünk semmit!), erre ma újra erről cikkeznek Csernus A férfi-ja kapcsán.
A téma egyébként érdekes. Miért halnak meg előbb a férfiak, mint a nők, miért nyílik a férfiak és a nők közötti mortalitási olló?
Számokkal igazolják, hogy a férfiak előbb halnak meg, mint a nők, gyakrabban lesznek alkoholisták, öngyilkosok, balesetek áldozatai, a keringési betegségek és a rák is több férfit pusztít el. Ezen nincs mit vitatkozni. A tények tények. Ám amikor a szerzők kezdik megmagyarázni, hogy miért nincsenek nagypapák, érvelésük hamis vágányra téved. Okfejtéseikben eljutnak odáig, hogy amiért a férfiak korán halnak, a nők a felelősek. Mert szekálják a férfiakat, mert határozottságot, döntést követelnek tőlük, amíg a nők a férfiak által teremtett biztonságban, hátrányos helyzetükkel visszaélve lubickolnak az életben. „Érthetetlen - írja egyikőjük -, miért kerültek a kettős teher alatt álló nők egyre jobb helyzetbe, miközben a férfiak halandósága tragikus mértékben romlott. A mortalitási ráták dinamikája miatt egy háborús veszteséghez hasonlítható pusztulással kell számolnunk.” A miért-re pedig Goldberg és Durkheim megállapításaival támasztja alá érvelését: „A nő az egyenjogúság nevében ezt-azt kér és követel, de a következő pillanatban a férfira hárítja az igazi erőfeszítést és leleményességet követelő munkát. A modern nő a különböző szerepelvárások mesteri zsonglőre… Magyarországon a mai férfi az egyre követelőzőbb nővel találja szemben magát (kiemelés tőlem)”. Majd azt elemzi, hogy a férfi–nő közötti viszony felbomlása (például a válás) a nőket kevésbé viseli meg, mert „a nő szexuális szükségletei kevésbé lelki jellegűek, mert általában az egész lelki élete kevésbé fejlett. Szükségletei közvetlenül kapcsolódnak a test követelményeihez, inkább közvetítik azt, semmint vezetik. (…) Minthogy a nő ösztönösebb lény, mint a férfi, csak ösztöneit kell követnie, hogy nyugalmat és békét találjon. S minthogy a férfi bonyolultabb társadalmi lény, csak akkor tarthatja magát egyensúlyban, ha több támpontot talál magán kívül, s erkölcsi tartása is azért rendül meg könnyebben, mert több feltételtől függ.”
Egyik csapás a másik után. Mostmár talán el sem hiszik nekem, hogy tulajdonképpen fiúnak szerettem volna születni. A cikk azonban elgondolkodtatott, s nem bánkódom többé, hogy „csak” lány lettem. Sőt, kezdem magam egyre jobban érezni a bőrömben. Ha panaszkodtam is hébe-hóba hátrányos helyzetem miatt, most már tudom, ettől leszek hosszú életű.
Hibásak azok a nézetek, amelyek mérlegelés nélkül magukévá teszik Durkheim gondolatait. A szociológus halála óta kilencven év telt el (könyörgöm!), könyve száz évvel ezelőtt íródott, márpedig a múlt évezredbeli századforduló óta alaposan megváltozott a világ. Például ma már nem igaz az, hogy a férfiak krónikus szexuális anóniában (a tevékenység szabályainak elvesztése, s az emiatt érzett szenvedés) leledzenek…
„Teljes társadalmat csak akkor építhetünk, ha egyformán használjuk mindkét nem sajátos képességeit, valamint azokat, amelyekben egyformán részesültek.” Ezt a mondatot is felfedeztem az egyik kritikában. Ezt a gondolatot azonban Margaret Mead (egy nő!) írta az egyenjogúságról szóló cikkében…
Az elemzők ott hibázzák el a dolgot, hogy bizonyos biológiai adottságokat mindenáron társadalmasítani akarnak, s ez végül is oda vezet, hogy szembeállítják a két nemet. A nembeli különbségek rovására írja a férfiak korai halálát.
Csakhogy nem a nőkre kell haragudni, amiért tovább élnek. Ilyetén én a keselyűkre, az elefántokra és az óriásteknősökre neheztelhetnék, mert azok elélnek száz, kétszáz vagy akár háromszáz évig is.
Igaz, nem vagyunk egy lakásba bejelentve.
