Ezek már a félelem sorai

2009.06.01. 15:09 | klarisz | Szólj hozzá!

Levél G.-nek
Jó reggelt, Emberem, Kedves!
Feltéve, ha a géped miatt megkapod az üzenetet.
És frisset, békéset, mint az enyém volt ma reggel. Akkorát nyújtózkodtam, hogy nyögtem nagyot, és nőttem vagy két centit. Nem baj, ha esik. Nem baj, hogy mára sok a dolog. A héten végig egész napos vagyok, mert kollégám szabin van. Kezdek, végzek helyette is. Ez az én szabadságom ára. Elmorzsolom. Van a tarsolyomban mindenféle varázsszer, hogy sikerüljön. Becsomagolok a tea, banán, kefír mellé egy kis emberszagot, pár mondatot, desszertnek a disznóságos tekinteted, és a biztató szavaidat. Na, milyen útravaló? Doppingnak ott lesz a telefon, hogy egy hívással vízesésnyi erőt merítsek.
Szeretlek. Ha tudod, tedd el ezt a szót a befőttesüvegbe, szűkebb napokra.
Most hiányzol is, kellett nekem emberszagról írni.
Annyira szeretek élni!
Gondolatban és lélekben veled vagyok.
Asszonykád

Levél G.-nek
Emberem, te lánykérős!
Szavamra, nem emlékszem, mikor kérted meg a kezemet. Megkérted egyáltalán? Vagy úgy kérdezted, miként szoktad, tréfásan, szinte évődve: Nem akarsz férjül venni? Mondom én, hogy nem egy az érzelmi kilengésünk! Amikor hozzád mennék feleségül, eszedbe sem jut megkérni (vagy jut, csak lebeszéled magad, jó mentségeket és hihető okokat találsz), amikor kérsz, addigra csalódottan eloldalgok. Nem baj, illetve ez nem baj. Baj a betegség, nyomor és ilyenek. Ez: helyzet. Majd összeérünk. De hihetetlenül klassz érzés, hogy akarsz. Azt hiszem, ennyi elég is. A szándék a fontos, nem maga az aktus (miként az út és cél, de nem úgy, mint a szex). A párbaj nem jó, Déneske az év embere, oszt mi van, ha legyilkol? Ha pedig te őt, akkor ki tartja el a családot meg a jelzálogot? A placchoz már öreg vagyok. Éldegélünk így, megbecsülve a nagyon különleges adottságainkat. Mert azok! Hány, de hány embernek nem jut még kapcsolat sem, nemhogy olyan szuper, mint a miénk. Neked is két családod van: a sajátod, meg az enyém, és fordítva. (Látod, csak nézőpont kérdése minden.) De azért egyszer, titkon, egy kihalt templomban majd férjül veszlek. Hogy fogadok-e örök hűséget, aztat nem tudom, mert jöhet ez-az, nem? Bánatos vagy... Ne legyél. Most képzeld, kinek írnál levélkét reggelre? És kapnál ilyen levelet egy feleségtől?! Soha...
Az a motor korban hozzám illő? Értem: veterán? Nagyon boldog lehetsz! S milyen az élet: valakinek meg kell betegednie, hogy elajándékozhassa. Méltó tulajdonosa leszel, tudom.
Láttál már diétázó nőstényoroszlánt?
Valahogy úgy érzem magam ennyi sok napra nélküled-kényszerben. Szombaton sem merek veled találkozni, mert marad-e erőd vasárnapra, ha mégsem dolgoznék, szóval ha randizunk, és landolunk az ágyadon? Nem kérdezem, inkább csak dörmögöm magam elé, mert az idő úgyis eldönti addigra. Holnap rövidre kell zárni, hogy akkor mi legyen vasárnap, mert a kollégámmal meg kell beszélnem. Eldöntjük.
Erika és angyikák. Nálam ezek a teendők már azon a listán vannak, amit majd elintézek, amikor lesz idő, mondjuk egy nagymosás és egy takarítás között. Intézzed, de amennyire lehet, nélkülem.
A simogatás elmaradt tegnap, Fábry bácsitól azt tanultam, hogy kezeket a paplan fölé. És el is feledkeztem, meg nem is volt ingerem. Bezzeg, ha a te kezed lett volna a közelben, bevetettem volna. Matathatott volna.
Mi az hogy 41 Béres? Nő a dózis? Nem akarok Popey lenni. Vagy egy hónap múlva benevezhetsz a szkanderbajnokságba (old kategória).
Nagyon kedves levelet írtál. Szellemes, aranyos.
Azért ez a lánykérés foglalkoztat. Azt hiszem beszélni szeretnék róla. Holnap (vagyis ma) dél körül ott leszek, és elővezetheted. Hány évig gondolkodtál rajta?
Gyűrű nélkül is: Asszonykád

Levél G.-nek
Emberem, kedvesem, ágyasom!
Na akkora azért nem volt, hogy sajogjak kívül-belül. Akkorát aludtam, mint egy ház. És úgy, hogy nem hallottam a rádiót, a telefont, semmit. Ezért kellett reggel kávézni. Most azt érzem, hogy VAN mindenem. Nyoma? Leginkább karmolások a csípőmön. Hogy került oda? Már megint be voltam lőve, hogy nem emlékszem... A simogatásra most passzolok, de ha este megkérdezel, lehet, hogy szaporán bólogatok majd. Mert mindennek megvan az ideje (kivéve, amikor fürdőkúrán vagyunk). Ilyenkor, reggel és napközben az élveteg asszonyka visszavonul, nyoma sincs. Egy szorgos, dolgos nőci teszi a dolgát, főzi a karfiollevest, süti a csirkét, rendezkedik, mos, takarít. Néha levelet ír a gépén, néha mást.
Láttam, bujcikát éjjel még helyre kellett tenni (akkor fejeztem be Miklóska történetét). Na, ma délután megmondom neki, vagy jön harmadiknak az ágyunkba, vagy nincs több üzenet. Bár, fennáll a veszélye, hogy ha belém szeret, levakarni sem tudom. Veszélyes lehet ám egy habarodott teremtés! Borít mindent, semmi sem szent, ha az érzéseiről és vágyairól van szó. Majd higgadt és okos leszek. Semmi villogás.
Most a luxusok luxusa jön: ebéd utáni szieszta.
A mérleg szerint gyarapodtam 10 dekát. Vagy nem figyeltem, és rosszul mértem. Pár nap múlva kiderül. Este hívlak, vagy megyek, vagy mindkettő.
Asszonykád

Levél G.-nek
Emberem, Kedves!
Eltelt a nap. Most rakom el a dolgait. Elnevezem, jellemzem, mint régebben a szeretkezéseinket szoktam. (Most is szoktam, de nem beszélek róla.) Mert abban is van mezei dugástól a szaftos kéjelgésen át a perverz élvezkedésig sok műfaj, árnyalat. Mostanában a napokat keresztelem el.
Ez a mai jó nap volt. Tele volt. Egy sor feleslegesnek tűnő, de muszáj dolgot elvégeztem. Már csak egy tucatnyi tétel maradt a későbbiekre. Az erő úgy mozgat közben, hogy a muszájból is lehet az, amit a sors nekem jónak szán. Vagyis az egyik muszáj ügy intézése kapcsán rábukkantam egy csodára, az adta meg a karácsonyi ajándékod ötletét. Nagyon talál, nagyon gáboros, nagyon te. Most édes teherként őrizgetem a titkát az ünnepekig.
Megajándékoztam magam délután 20 perc sziesztával, aztán a nap csúcspontjaként a gyűlés. Kicsit féltem, hogy G. (G mint Georges, nem Gábor), nem érzi jól magát, akartam, igyekeztem, hogy háziasszonyként fogadhassam. És erre mi az első mondata, amikor megölel? Jó, jó, minden oké.
Nem kérdezte, mondta. Néha az az érzésem, belém lát. Olvas a gondolataimban. Tudja, mit fogok mondani. A kétlapos leckét azért hozta, mert panaszkodtam neki az itteni passzivitásra. Ki kell provokálni a többiekből, hogy odategyék magukat. A szekszárdi tanulmányaim alapján (mert az volt, nem pusztán töltekezés és útbaigazítás) kaptam hozzá muníciót is, ezt most elmondta a dédelgetés, pátyolgatás tanmese gyanánt nektek is.
A gyűlés végén is súgott a fülembe, hosszasan. Ha valaki külső ember látott volna minket, azt hihetné, hogy szoros szálak fűznek össze minket. Nem tévedne. Szorosak a szálak, de nagyon tiszták. Szereti a Klárit, az alkoholistát, és önzetlenül, alázatosan segít neki. Kiált, integet az ösvény végéről, valahonnan nagyon messziről, hogy a hangja útbaigazítson, ha eltévedek. Vagy visszasétál értem. Csak így érdemes, csak így szabad lenni.
Azt mondja, hamarosan kész leszek, hogy elinduljak. (Túl a vele, velük megtett 12 lépésen, de innen az én majdani és szüntelen 12 lépéseimen.) Kérdezte, érzek-e változást? Valamit érzek. Másképpen gondolkodom, másképpen reagálok. Valahogy: lassabb lettem. Nyugodtabb? Látok is, amikor nézek. És az ő szavaival ókor-ókor meg is tudom fogalmazni. Ezért nevezem el a napokat. Ahogy a napot zárom (és leírom), az a jó, mert ha csak gondolatban csinálom végig, akkor csalhatok. Mostanában minden helyzetben látni akarom magam kívülről-felülről, az a lassú kontroll. A Felsőbb Erő szemével, érted? (Persze nem minden helyzetben kötelező. Azért vagyok akkor belőve.)
Változás? Könyörgöm, annyi minden változott bennem és körülöttem, ami bezavar a képbe. Pár hónapja még így soroltam volna fel: Betegség. Gábor elvesztése. Anyagi gondok. Ma így sorolom fel: Gyógyulás. Gábor. Biztonság. Hát mi ez, ha nem változás? De nem a tényekben (bár úgy tűnik, annak, aki nem tudja magáénak a FE-t), hanem bennem.
Jó nap volt. És ezért hálás vagyok. Tele volt ezzel-azzal, megint. Megharaptad a nyakamat, hozzám ért a kezed, aztán az előbb hívtál és levelet is írtál.
Arra válaszul: van, bent van a szekrényben, a dobozban az 1-4. lépés útmutató kérdéssora. De nem egyben a 2-3-at, hanem sorban, külön.
Előbb el kell olvasnod a zöld füzetet (szponzorálás), aztán a nagykönyv kérdései alapján megíratni vele a dolgozatot. Aztán végigmenni a tételeken, szóban, élőben, beszélgetve. Figyelve: mire nem gondolt, hol bicsaklik meg, mikor füllent. A jó szponzor - amikor lépésekről van szó - csak kérdez, de úgy, hogy az alany a válaszában saját maga fogalmazza meg a helyes választ. Más ügyekben adhat tanácsot, ő mit tenne. Menni fog, fel vagy nőve hozzá, nem kell nagy faxnit csinálni belőle, egyszerű. Nagykönyv. Ne tartson soká, mert elvész az eleje-vége. Egy lépés: egy hét, aztán szünet.
Végre valami elkezdődik.
Ezért is nagyon szeretlek. És még sok mindenért.
Bujcikát elintézem (bejött a málnásba?) a kezem a paplan fölött, kaja, Béres, szex 3x egy héten.
Rajongó asszonykád

Ne reménykedjetek, és ne rémüldözzetek, hogy életem összes paliját megzenésítem. Csak a jellemző karaktereket rajzolom meg, csak az emlékezetes pillanatokat rögzítem, és csakis a tanulságos eseteket írom le. És azért az egyetlen tanulságos történetért, azért a néhány sorért, ami itt következik majdan, azért az életemmel fizetek. Amíg odaérünk, egérke kóstolgatja még a sajtot, én kapok egy infarktust 13 éve, kicsit belehalok, aztán tíz évig aszkéta monogámsággal élem az életem, majd a klimaxon túljutva lehúzom a redőnyt, azzal a mottóval: dugtam én már eleget, hogy aztán derült égből villámcsapásként egy nőstényoroszlán vágya ébredjen fel bennem. No de addig!
Addig Miklóskáról van kedvem írni, hiszen a neve napja van, s mert tegnap összefutottam vele egy fogadáson. (Szerénytelenül elárulom, az ünnepséget az én tiszteletemre is rendezték, mert egy szakmai pályázaton különdíjas lettem...)
Tizenötéves por lepi a kapcsolatot, az egyetlent, amit nem kúrtam el. Képzeljetek el felelős és fontos beosztásban, szigorúan hűséges feleségnek, aki már két gyereket nevel. A munka és a család tette ki az életemet, azt gondoltam, sőt hittem, hogy olyan mozgalmas fiatalság után, mint amilyen nekem volt, már erre kell berendezkedni. A férj, gyerek, kollégák illetve a konyha, iroda, óvoda Bermuda-háromszögben lavíroztam, és a jó isten kegyelme kellett hozzá, hogy kinavigáljon, s ne tűnjek el benne nyomtalanul.
Ígéretes srác került a kezem alá, lelkes is volt, szorgalmas is, és nagyon akart bizonyítani. A mentora lettem, naponta órákat foglalkoztam vele, megbeszéltük az elképzeléseit, a kész feladatait, csiszoltuk, tökéletesítettük a munkáit. A főnöke voltam, de anyjaként bántam vele, mi több, anyjával-apjával jó volt a kapcsolatom. Ha gondja volt, 24 órában nyitva állt előtte az ajtóm, s otthon is barátként fogadtuk. A fiaimnak tőle vettem meg az első számítóképet, a primitív Commodor 64-et, s megtanította őket a Márióval játszani. Tán ennyi is elég, hogy érezzétek, jócskán fiatalabb volt nálam, kis túlzással (ha időben kezdem) a fiam is lehetett volna. És én nem tudom, hogyan és miként történt, de az eszes, higgadt Magda elvesztette a fejét. Beleszerettem. De nem ám akárhogy, hanem ahogy a tinilányok szoktak. Ha megláttam, elpirultam, ügetni kezdett a pulzusom, esténként kamaszosan ábrándoztam róla, kitaláltam a másnapi ürügyeket, hogyan lehetek a közelében, hogyan tölthetek minél több időt vele. Most, hogy leírom ezt, elégedetten jókat mosolygok rajta, bár másnak talán szinte nevetségesnek tűnik, ahogy kivetkőztem magamból. (Azaz ellenkezőleg: felöltöztem, mert bizony neki akarván tetszeni, még egy széles karimájú kalapot is vettem magamnak, ami később a gyerekek jelmezbáljain játszott szerepet.) Egy jó pszichológus biztosan tudná a választ, hogy milyen elfojtást akart kompenzálni a testem és a lelkem. Azt hittem, pár nap alatt elmúlik, mint a torokgyulladás. De csak súlyosbodott. Hetekig gondolkodtam, mitévő legyek, aztán egy nem éppen alkalmas pillanatban kipakoltam neki. Hajnali három óra volt, a kocsimban ültünk, körbelengett a vadító arcszeszének az illata, és én nem tudtam tovább magamban tartani az érzelmeimet, megvallottam neki, hogy szerelmes lettem. Nem ijedt meg. Kisfiúsan lelkendezett, hogy rajong ő is, én vagyok - szó szerint így mondta - álmai asszonya. Sírtam a tehetetlenségtől, mire ő vigasztalt, a keze beletúrt a tarkómnál a hajamba, átölelt, csókolt, ahol ért. Csak csettintenem kellett volna, vagy simán elsuttogni egy igent, vagy adni egy jelet, de valami - azt hiszem az eszem - visszatartott. Féltettem a kölyköt. Mindent elcseszhettem volna, ha akkor, vagy később lefekszem vele. Erővel fogtam vissza magam, szét ne törjem az álmot. Abban a minutumban, ahogy tudtára adtam az érzelmeimet, már felelős voltam a fiúért is, meg az érzésért is. Egészen addig azt kérdezgettem magamtól, miért szívat engem a jó isten azzal, hogy negyvenévesen szerelmessé tesz, de abban a pillanatban tisztán láttam: adományt kaptam, amivel még gazdagított a sorsom. És csak egy vágyam volt: nem elrontani.
Sikerült vele nem lefeküdni. Váltottunk pár túlfűtött, vágyakozó levelet, amiket gondosan megőriztem az emlékeim közt, s elraktároztam magamban az arcszeszének az illatát is. Megmaradtunk cinkos, jó barátoknak, s ha ritkán látjuk is egymást, néha megcsörren a telefonom, s érdeklődik, hogy vagyok.
A fogadásra miattam jött el. Látni akarta álmai asszonyát, én meg viszontláttam őt érett férfiként. Megemberesedett és sokra vitte. Egy jó hírű cég alapítója, tulajdonosa, vezetője, van egy kislánya, milliós fizetése. Gratulált a díjamhoz, én meg neki, mire - akkora mosollyal, hogy kivillant 32 vakító foga - annyit mondott: jó tanára volt.
Ezek után kell-e biztatni egérkét, hogy tömje tele a pocakját?

Levél G.-nek

Szia Papa!

A tárgynál már tiszta szinglisen írod: esti kapcsi. Ragad rád az L. W. és angyika stílusa?

Sem kivételesen, sem megszokásból nem kell megkérni a kezem. Kár volna devalválni az értékét. És felesleges is. A tegnap elmúlt, ma viszont ma van.

A holdjárás, persze, de a hangulatomból azért túlzás azt állítani, hogy haragudnék a fél világra, és megint dagonyázgatok kedvemre, mert ellenemre van néhány ember. Nem, nem haragszom egy emberre sem, legfeljebb magamra, s csupán történt ez-az, amit a helyére kellett tennem, ennyi az egész. Ez nem dagonyázás. És nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy a dolgoknak az én kedvem szerint kellene történniük. A dolgok vannak, mégpedig értem, csak azt kell meglátnom, mi a nekem címzett üzenete?

L. W. oldalra tegnap is írtam, s tán ma is fogok (azért írom tőmondatokban e levelet), mert van még elvégzendő, leírandó feladatom, legfeljebb kicsit késleltetem a közzétételét, mert túl nagy a nyilvánosság, megvárom, amíg csitul, s a Horváth Krisztinák leszoknak róla (mert írt nekem). Ez ugyanis eredendően magamnak íródik, s nem másnak. Ez lényeges szempont.

Nem szeretnék annyira önző lenni, hogy várnám: amikor nekem ramaty kedvem van, akkor vidítsanak fel. Az emberek nem udvari bolondok. Hazafelé jövet azon gondolkodtam, korán végeztem, mi lenne, ha Kulcs felé kerülnék. De lebeszéltem magam (és jól tettem), mert pocsék hangulatban (továbbá váratlanul, bejelentés nélkül, megzavarva a tennivalóidat és a kulcsi tévé aktuális műsorát) nem akartam beállítani hozzád, mert mint a tintahal a festékét, úgy árasztottam szét magam körül a mérgemet. Nincs jogom mások életéhez.

Helyette hazajöttem, leltárt készítettem, leírtam, elküldtem, tehát azon dolgoztam, hogy kitaláljam magam. Ettől elégedett és békés vagyok, pedig kacérkodtam egy Xanax-szal, de megoldottam másként.

Nem értem, mire gondolsz, amikor azt írod, hogy Nem kéne elcsórni egy napot a köztől? Ha elmondanád, mire gondolsz, tudnék válaszolni.

A karácsony ne nyomasszon, én sem csinálok belőle ügyet, ráadásul végig dolgozni fogok, mert a vasárnapot és a tegnapi hétfőt csak akkor tudom visszaadni. (És nem szánom-bánom, hogy hiábavaló kapcsolatokra pazaroltam el a két napot, csak megfizetem az árát.)

A csokin és banánon túl vagyok, most írni és olvasni fogok, engem az legalább annyira feltölt.

Jó éjszakát: Mama

Levél G.-nek

Szerető Emberem!

A csipkelődő leveledre már válaszoltam a freemailen, és fel is hívtalak, hogy hallhasd, érzékelhesd azokat a parányi jeleket, amit a levél nem ad vissza: ízt, tónust, ahogy beszélek, s ami beszédes neked.

Írod, változok. Biztos így van. Tiltakoztam ellene (majdnem évtizedekig!), mert nem akartam, féltem tőle. Minden változást rinyálással fogadtam, ha jó, ha rossz. Ezen is változtatnom kellett, felülbírálva a hozzáállásom, mert hogyan akarhatnám formálni magam, ha közben satuba szorítva csak egy oldalon csiszolom a munkadarabot? Amit egyelőre érzek, az nem rossz. Néha kellemetlen, mert más recept szerint kell kezelnem a helyzeteket, de úgy tűnik, működtethető a dolog. Pocsék a kedvem? Önvizsgálat. Dühös vagyok? Elmélkedés.

Nem szándékoztam ezzel újabb terhet rakni a nyakadba, hogy szüntelenül meg kelljen fejtened engem. Fürkészni a reagálásaimat, elemezni a viselkedésemet - ez nagyon kimerítő, már-már embertelen, mert vigyázállásban kell lesni, hogy a Klárin éppen milyen bugyi van, milyen a kedve. De biztatnálak ennek az átmeneti helyzetnek az elviselésére, vagy a hozzá való idomulásra, mert ami történik velem, az nekem jó (következésképp neked is jó lesz). Átmeneti állapot, amit könnyebb lesz megszokni, mind gondolnánk. Mint amikor új kulcs nyitja a zárat. Kezdetben persze szokatlan, de lám: nem csikorog, nem akadozik.

Igen, érzékelsz mindent. Olyan vagy, mint egy finom barométer, a saját változásomat is viszont-érzem éppen rajtad. Igen, 15 év megszokásait kell sutba dobni, annak az ígéretével, hogy jobb lesz. Kezdetben furcsa és újszerű, mert szinte belecsontosodtam a saját dagonyámba, de a változás kecsegtető. Jó az irány.

Igen, része vagyok az életednek. Nem is ezért nem akartalak tintahalasan meglátogatni (megtettem máskor is, bejelentés nélkül, rád törve, ha úgy éreztem szükségét), de nem veled akartam kezeltetni a mérget. Meg kellett próbálnom, megy-e egyedül? Más nálad kiönteni a lavórból a panaszáradatot, és más megbeszélni magammal. Pedig hiányoztál. Pedig szívesen panaszkodtam volna, hogy aztán emberszag vegyen körül. Nem használni akarlak, hanem élni veled.

Most is hiányzol, de most nincs lavórom. Elfogadsz-e így? Kell-e neked a magával birkózó Klári?

Reggel útbaigazítással kezdtem a napot, belekapaszkodtam a megbékélés fogantyúiba, magamra öltöttem az ima vértjét, most van teám, van neked írt levelem, van olyan békesség körülöttem és bennem, mint egy barlangban.

Van, aki szeret.

Levél G.-nek

Csók Emberem, Kedves Társam!

Jelentem, itt vagyok!

Megérkeztem, hogy kellemes estét, jó éjszakát, avagy üde hajnalt kívánjak. (Nálad sosem lehet tudni, mikor bontod a postádat.)

Vége a napnak, vége a hétnek. Ami azt jelenti, hogy lesz egyetlen egy napom, a holnapi, mert vasárnap és hétfőn gyilkos meló vár: egyedül leszek, aztán keddtől a kimerítő hosszús hetem következik. Mikor készülök a karácsonyra, nem tudom. Vásárlás, főzés, sütés, takarítás, jaj.

Na, ma még csak ma van. És milyen ma! Meglepetésgyűlés, mert ott voltál, nem akármilyen Póni-teszt, ami elsőre sem volt semmi, de ha betörik, akkor aztán lehet rajta lovagolni. Ez hány heti disznóságot tesz ki? Meddig kell beosztanom? Aztán a jó kedvvel és elégedetten elvégzett munka (hohó, közben, a szűk nadrág és a rágondolás miatt egy röpke orgazmus is átfutott rajtam), épségben hazaérkezés, hosszas, békés tónusú beszélgetés az iskolakerülővel, és máris annyi a leltároznivaló, hogy megint tele a péntek mindenféle jóval. Mindjárt bebújok a hívogató ágyikómba, mellém veszem a Varázskövet, újabb - ezúttal szellemi - élvezkedés ígéretével.

A holnap is gazdagnak ígérkezik, mert szeretnék finom levest főzni, nem zacskósat, bár annak is megvan a maga pikantériája, amikor Sőtér-módra készül. És holnap valószínűleg lesz parányi izomláz úgy csípőtájon, comb körül, ami kellemetes érzés, mert emlékeztet. Úgy számolom, hogy hetente kétszer volna szükségem ilyen izommunkára. Mert az adott napon megtörténik a jó, a másnapon a másnapja finom, harmadik napon már a rákészülés jelent izgalmat, de a negyediken már a beteljesülésnek kell következnie. És így tovább. Aztán besegíthet Artúr, Póni, és a többi asszisztencia.

Elszomorít, ha arra gondolok, hogy mostan te ott vagy a nagy magányodban, szívesen osztoznék veled rajta, de mindig attól félek: nem leszek-e sok? Ne is válaszolj, elméleti a felvetés. Nem is kérdeztem, inkább csak mondtam.

A januárt úgy tervezhetjük, hogy lesz egy teljes hetem! Erre a hétre - amit már végigdolgoztam - kiírták a szabadságomat, amit majd a jövő hónapban vehetek ki. Na, akkor kellene egy hosszúúúúúú hét végét tervezni. Ha lesz hó, akkor nagyon szeretnék vadkantanyán dorbézolni, erdei lakban lazulni, fürdőzni, és Klapka úrnál knédlit enni, mert a korona is romlandó. Ha nem lesz hó, akkor a földvárak és Zoltán masszőr tenne boldoggá. Lamentálj az ajánlaton. Az időpontot a jövő héten tudom meg, 2., 3. vagy 4. hét, még nincs naptáram. (Ezt a víkendet tenném masnival átkötve a karácsonyfa alá, mert az ajándékot nem utasíthatod vissza.)

E kimerítő levél után (amit még elolvasni is munka, szólj, ha unod, ha sok, ha fölösleges, ha feltart) elköszönök. Kicsit turbékolósan, kicsit bújósan, kicsit ölelősen.

Szép álmot/napot: Asszonykád

Levél G.-nek
Emberem, kedves szeretőm, társam!
Hiányzol. Nyafogjak kicsit?
Elolvastam a Varázskövet, most raktam le. Egy hétig egyfolytában tudnék írni. Mindent: levelet, blogot, cikket. Mint az aksi, amit rádugnak a kütyüre, és otthagynak: túl vagyok töltve. Holnap találkozom a mesterrel. Vajon enged-e interjút? Fotót? Szurkolok, és szurkolnak velem az égiek is. Ő mondja: a sors ellen ne hadakozzunk. Hát ő se tegye. Nagyon megköszönöm majd neki, hogy megírta a könyveit. Nekem az elsőt, a Benső mosolyt, ami - általad - megváltoztatta az életem. Ott kapott akkora maflást a gondolkozásom, hogy nem győzőm venni a geller ívét. (Ez az, amire a blogban utaltam. Majd, megírom, majd, ha kapok levegőt.)
Szép nap volt a mai, békés. Gergely szerencsésen megérkezett, de az utalványt nem tudta elkölteni. Plázázott. Az ebéd finom lett. Anyám itt volt, nagy tervei vannak, jobb, ha nem tudod. A hajamat nem tudtam megcsinálni. (Mégis fogyna? Négy hét múlva kontroll.) Nem látlak szombatig. Hogy bírom ki?! És ha szerdán beosonok hozzád, nagyon zokon vennéd? Mert csak 4-re kell beérnem. Hm? De ha nemet mondasz, akkor bosszúból kocsonyát főzök. Arra kell 6-7 óra. Nem mondasz nemet. Sosem mondasz, mert olyan ellenállhatatlan és varázslatos vagyok. Bujcikával addig jutottam, hogy Pestre ment bulizni. Majd érdeklődj, hogy sikerült. Szeretsz-e, kedvesem? Szeretsz. Minek kérdezem, ha tudom? Mert jó hallani. És neked, jó hallani? Szereted olvasni a leveleimet? Ilyenkor mintha kicsit birtokba vennél, nem? Tiéd lesz az én gondolatom. Majdnem olyan jó, mint egy szeretkezés. De azért nem szokunk rá a levélváltásra - helyette. Bolond vagyok, na.
Szeretlek. Hiányzol. Hol vagy?
Asszonyod

Levél G.-nek
Életem Embere, Kedves!
Megint egy kimerítő este ezekkel a fárasztó, ostoba angyikákkal meg laurákkal. Leszívják az agyamat. Hozzájuk kell hülyülni. Mért vagyok ennyire mazochista? Hagyni kéne a francba, hogy írhassak szép leveleket, blogot, cikket, leltárt, leckét, mindenfélét. Olyan felesleges, időrabló dolognak tartom, mint amikor a fiaim a gép előtt lövöldöznek álló nap. Hát én sem vagyok különb.
Pedig annyira tartalmasan indult a nap! Száraz utakon autóztam (micsoda élvezet!), és este, amikor jöttem haza, a gyér vasárnapi forgalomban úgy világított a telihold, hogy fényszóró sem kellett. Ez ám az ajándék.
A mester lenyűgöző volt. Azt mondta, nehezeket kérdezek. És adott pár fogodzót, most rázkódhat velem az élet villamosa, tudom, hova kell nyúlni kapaszkodóért. Elmeséltem neki a kívülről-felülről dolgot, amiről ő visszanézve-ként ír a Varázskőben. Tetszett neki a kép, egyről beszélünk. És ahogy a Benső mosolyról beszéltem neki (a rám tett hatásáról), azt mondta: el fogja újból olvasni. Kíváncsivá tettem. Aztán a Felsőbb Erőről is beszéltem, ami megint ugyanaz a dolog az olvasatunkban. Jó volt beszélgetni. És nem vallottam szégyent: méltó partner voltam, és megtisztelt a gondolataival, bár interjút mostanság nem ad. (Kivéve engem.)
Ágnes, a felesége, akiről rajongással ír az új könyvében is, egy bájos vén szatyor, műfogakkal, ritka hajjal, megkopó emlékezettel. És M. P. szerelmes belé! Hát mik történhetnek még az emberrel hetven felett?!
Fehérvár felé azon gondolkodtam: miért nem vagy velem? Miért nem kísértél el, mi az a fontos, halaszthatatlan, félre nem rakható teendő, ami fontosabb, mint egy ilyen találkozás? És egyáltalán. Mellettem volna a helyed - vagy nekem melletted. Mire fogunk emlékezni a "visszanézve" módon, ebből az időből? A levelezésünkre és a heti egy szeretkezésre. Kevés beszéd, kevés érintés, kevés, kevés, kevés. És beszűrődik majd - az emlékezésünk egyre vastagabb lencséjén át óriásssá nővő - angyika meg LW honlap. Siralmas. Szánalmas. Szégyellem magam érte.
És ahelyett, hogy megfogadtam volna a saját tanácsomat, s ma este Hamvast vagy Coeljót tettem volna a párnámra, megint fecsegtem ostobán.
Egyensúlyt kívánt az elégedetlenség, úgyhogy félig megírtam az interjút, holnap még csiszolom. Végre valami értelmes dolog. És idemenekültem ehhez a levélhez, hogy reggel (éjjel), valami gondolattal is találkozz, ne csak csajszik csetelésével. Bár egyedül, mint az ujjam, kevés vagyok ennyi libát legyűrni. Ők flörtölnek veled, s te viszont velük, mert nem vagyok melletted, s nem fogom a kezed, s nem cibállak el mellőlük. Nekem meg maradnak a gyérülő szavak, levelek.
Asszonykád, aki keresi a közös nevezőt.

Levél G.-nek
Nekem nagyon fontos emberem!
Az első hibát én követtem el. A párom után én regisztráltam az angyikán, te csak jöttél utánam. Az elsőből sem tanultam: veszélyes játék. Beszippant, hogy elveszítsem (elveszítsük) a személyiségemet, hasonlóvá váljak a hasonlókhoz. LW-n is láthatod: amint megvillan a személyiségem markánsabb jegye, fagy a levegő. Nem a mi világunk. Van élet (de micsoda élet!) angyika után is.
Igazad van, neked akartam megfelelni. Egyfolytában azt próbálom. Olyanná válni, hogy elfogadj. Akarj. A legbölcsebb módját abban leltem meg, hogy olyanná változok, olyanná gyúrom magam, amire nem mondhatod, hogy nem kell. Rinyálós helyett bátor, prűd helyett kéjenc, kövér helyett sovány. Aztán a lépegetés közben ráébredtem, hogy a magam számára kell, fontos legyek. Magamért változni, s nem a kívánságod szerint.
Annyira kevés időm van. Ha előre tekintesz, láthatsz magadnak húsz, tíz, öt évet. Húsz karácsony, vagy csak tíz, de lehet, hogy csak öt van már. Vagy ez az egyetlenegy. Ezért az idő nekem fontos. Minden nélküled töltött nap fáj.
A leveleimmel közel tudok kerülni, szerencsére ez a képességem működik, ott vagyok melletted most is, rezegnek a hullámok. Nem válaszokat várok, nem leveleket akarok bontani, írni nekem fontos. Ha írsz, ha szólsz, az jó, de nem várok választ, udvarlást, közelséget, köteléket. Az vagy van, vagy nincs. Csak: szeretni nem lehet egyedül. Az társasjáték, legalább ketten kellenek hozzá. És csalogatlak már rég: gyere játszani velem.
Angyika halálát nem siratom. Pezsgőt fogunk bontani. Mennyi perc marad szabad!
Az életemet nem élhetjem úgy, ahogy szeretném, mert belegabalyodtam, mint macska a gombolyagba. Pláne a betegségem óta. De azt a picike részét, amit megmarad nekem, azt a magam kénye-kedve szerint szeretném megélni. Kényszerek, béklyók nélkül.
És ha engeded - veled.

Levél G.-nek

Én Emberem!
Hú, erről a munkahelyről e-mailt írni! Másik szoba, másik gép, másik program, értékeld kérlek az erőfeszítést, hogy minden egyes betűt három-négy leütés kombinációjával kell beilleszteni.
Azért loptam egy simogatást, amikor jószágokat kerestettél a fejed búbján, s ezt kihasználva beletúrtam a hajadba, meg átkaroltam a nyakadat, és a tenyerem hozzáért az arcodhoz, egy leheletnyi puszit is csempésztem oda, még ha neked nem is áll rá a fizimiskád az ilyes meghittségre. Még hogy én vagyok prűd! Akkor te egy jéghegy vagy. Már gondoltam, megkérdezem: rossz, ha szorosan mellém állsz, hogy érezd a közelséget? De nem kérdezek én semmit, zavarba hoználak, nem szoktál hozzá, nem igényled, nem akarod megtanulni. Különben is: többet ért a menedék, amit kaptam. Kimenni Kulcsra aludni? Nem így terveztem, de én már csak hagyom magam, vigyen a sors szándéka, kedvére. Ha alvás lesz belőle, nekem az a jó. Hogy terveztem? Hát az interjút akartam befejezni, készre, de majd este itt megcsinálom, meccs van, lesz rá idő.
(Egyszer, ha nagyon sok időm lesz, írok majd arról, milyen apa tudnál lenni, csak el ne felejtsem azt az érézést, ami ezzel kapcsolatban olyan deja vu-san megérintett. Itt, most.)
A kajákat kipakoltam az asztalomra, mert ha nem látom, elfelejtek enni.
Pihenj, azaz pihenj rám, mert holnap szerintem megint fárasztó leszek, mint mostanában és mint általában. Egy-két dolgot kirámolok majd abból a kurva nehéz hátizsákból.

Felsőbb Erő. Most hívott a Mika. A két ünnep között szabadságra megy, előtte látni akar. Na? Mondom neki a rosszullétet: igen, ez mellékhatás, nincs agydaganatom. A vashiánytól van a látászavar. Vérvételre kell mennem, és lehet, hogy infúzióban kéne vasat kapnom, megbeszéljük csüt. reggel.
Holnap 13 körül csavard feljebb a konvektort, mert érkezem egy teára. És megrendelnék egy puszit is, emberszagút, ha már válogathatok.
Szédelgő asszonykád

Levél G.-nek

Lavór, hátizsák? Agyilag hihetetlenül teherbíró vagyok, az írás, olvasás megy, eltekintve a félórás vakulástól. Talán most szórom szét a legértékesebb gondolatmorzsáimat a csipegető madárkáknak. Éjjel írtam, de nem leszek kész vele karácsonyig. (Mert egyebek is vannak: piac, kocsonya, díszek, ajándékok, ha csak alkotni kéne, az lenne üdvös.)

A történet egy beteg nőről szól, aki titkolja a baját, és körülötte senki-senki nem veszi észre, hogy valójában haldoklik. Nagyon erős, bár a teáskannát is alig bírja el, de mégis sziklányi benne a tartás, mert egészségesnek mutatja magát. Akkor majdnem lebukik, amikor vetkőzéskor észreveszik az infúzióhoz kipreparált, vattával és ragtapasszal leragasztott kanült. A családja nem tudja elképzelni, hogy beteg, mert volt kozmetikusnál, fodrásznál, márpedig aki haldoklik, az nem festet hajat. Lehet, hogy a levessel teli fazekat nem tudja kicipelni a fagyos erkélyre, mégis terhet vonszol, nem is akármekkorát. A legnagyobb játszmát nem a környezetével vívja, hanem saját magával. Osztva-szorozva lemond a gyógyulásról, mert esélye sincs: a terápiák, gyógyszerek, teák vagyonba kerülnek, csak annak elérhető, akinek sok pénze van, és még akkor sem biztos, hogy megússza. Csak haladékot kaphat, kegyelmet nem. Az utolsó karácsonyára készül a nő: az legyen felejthetetlen, gazdag, boldog, mint még soha. Addig fogcsikorgatva tartja és hajtja magát. A nagy szentesti vacsora a csúcspont, amikor célba ér. Mindenki, aki számít, ott van és boldog. Csak ennyit akar. Aztán eltakarítja a romokat és sorsával, magával, a világgal és a halállal megbékélten vár. A kisjézus megszületett, az ő lelke viszont meghalt.

Nagyon szép írás lesz, bár nem tudom, kinek-minek, mert az ünnepi számba már nem férek bele. Még két nap kéne, de annyim nincs, mert munka van, meg elintézendők, meg jövés-menés Fehérvárra, meg infúzió, gyűlés. Esetleg át lehet írni, aktualizálni húsvétira. Majd meglátom.

Lavór, hátizsák? Tudod, az az érdekes, hogy sok bölcs embert olvasva rá kell jöjjek: nincs is lavór. És nincs hátizsák. Nincs! Ha erősen képzeled, ha eszed és szíved ehhez igazítod, akkor nincs gond, bánat, teher, nyűg, semmi. Az van, amit magadhoz veszel. Követ vagy virágot. Fájdalmat vagy örömet. (És ha belegondolsz: mindaz, amit leírtam - ez volt a teher, amitől most végérvényesen megszabadultam.) Marad nekem a szeretet. De abból még tudnék ide-oda pakolni.

Este felhívlak, nehogy beragadj a nagy magányodba, s elcsábítson valamelyik szomszédasszonyod.

Bolond asszonykád

Levél G.-nek
Úgy látszik, az egész világ a freemail-en lóg, mert egyfolytában rendszerhibás a program. Ezért elöször az iwiw-en írtam, most idemásolom.
Leltároznom kéne, megvonni a nap mérlegét. De nehéz lesz, mert ahhoz belső csend kell, higgadtság, amivel most adósa vagyok magamnak. Pörgés egész nap, nyugtalanság, vibrálás, le kell nyugodnom elébb. A sok negatívumot rád zúdítottam (lavór), most a kellemes és szép dolgokat veszem sorra. Először is: hazaértem, baj, baleset, rosszullét nélkül. Dolgoztam egy jót, hazafelé még betértem célirányosan az Intersparba, egy ajándékért. Nagyon meg lesz lepődve a családom, mert valóban jelképes ajándékokat vettem, a nagyokat ugyanis már megkapták. Gatya, zokni, mint szokás, Gergely megkapta a telefonját (nem elfelejteni megcsodálni 170 ezerért!) Gellért egy 27 ezer forintos, valódi szakácskést kap, amit 4-ért meg tudtam venni, mert pontgyűjtő akcióban otthagytunk már nyolcvanezer forintot. Itthon békesség várt, de a Gyuri ezen a ki nem fizetésen kiakadt, azt mondja, a sok idegeskedés a heregyerekkel nem ér annyit, hogy fél év múlva az intenzíven legyek. (Ha tudná, hogy még lehetek. De nem leszek!) Egyébként érne annyit, mert jól fizet, ha fizet. Körbevettem magam finom halk világítással, isteni zenével, amit majd megmutatok csütörtökön, bebújtam a loncsos frottírköpenyembe, szürcsölöm a relax-teámat, megírom ezt a békés levelet, és csomagolom az ajándékokat. A pici most adott jóéjt puszit, Zolika meghozta a bejglit, aztán a lányok is várnak Lauránál. És ezekért a pici szép dolgokért megint érdemes volt végighúzni a napot. Közben hívtál is (levél helyett, te lustaság!), ami megint jó érzéseket áraszt szét bennem. És erről eszembe jut a reggel, ahogy örültél, ahogy - muszáj nevén neveznem - lesmároltál, és úgy engedtél utamra, hogy előtte meglapogattad egy-két píáros testrészem. Igen, jó. A sok rossz dacára kitolunk a mérlegelésnél: csakazértis megtömjük a serpenyőt a jó dolgokkal. Fityiszt mutatunk a negatív erőknek. A finom ágyamban még imádkozom majd, erőért, egészségért, és ezzel így teljessé varázsolódik a nap. Így tanította Georges, és így tanácsolta Müller mester: későbbről, öt-tíz év múlváról nézzek vissza erre az estére, s akkor majd úgy fogom látni, micsoda boldog nap volt ez. Körülöttem emberek: te és a családom, barátok, kollégák, szomszédok és ismerősök, akiket szeretek, és akik szeretnek, kedvelnek, becsülnek. Igen, hálás vagyok érte az én jó sorsomnak. Jól vezet engem az erő. És most, hogy ezt olvasod, valami átszivárog ebből beléd is, mert érzem a kohéziót, ahogy dobbansz velem. (Ideküldte ajándéknak az erő.)
Ez volt a napom.

Levél G.-nek

Emberem, Kedves!

Biztatsz, hogy írjak? Aztán kinek mi haszna belőle? Ha csak az nem: közelebb kerülök magamhoz, mert leírva képtelenség becsapni magam: legkésőbb másnap kiderül, hol fals a vallomás, hol csaltam picit, hol lódítottam magamnak, vagy másnak. De legyen, tudom, várod a levelet.

Szeretném megköszönni a mai napot. Mindenestől. A reggeli szendvicstől kezdve a búcsúpusziig. Kevés embert viselek el ennyi időn keresztül, sőt, rajtad és a családomon kívül senkit. Használhatnám a te szavaidat, miként engem jellemeztél: "te vagy az egyetlen és legfontosabb kapcsolatom a külvilággal".

Hát nekem azért ennél csöppecskét többet jelentesz. És jöhet az újabb felsorolás: társ, barát, támasz, cinkos, szerető, játszópajtás, tanácsadó, összeszedni sem tudom.

De volna még valami. Gyakorta emlegetek mostanság néhány embert, akiknek arcát, alakját, szellemiségét előhívom, ha úgy hozza a helyzet. Téged sosem soroltalak fel köztük. Az álszerénység magyarázza, vagy a várható tiltakozásod, nem tudom, de nem említettelek téged, pedig ott vagy a sorban. Legeslegelöl. Azért elöl, mert tőled kaptam az első impulzusokat (tanácsot, olvasnivalót), s ha azok nincsenek, akkor én ma nem az vagyok, akivé általad válhattam. Elsőként a te reagálásodat próbálom megidézni: Mit mondana erre a Gábor? Mit tenne most a Gábor? Elképzellek, ott vagy előttem, a szemedbe nézek, és - akkor mondani sem kell semmit - várom a válaszod. És mondod, mert kaptam már annyit tőled, hogy tudjam, miként reagálnál. Ez nagyon-nagyon fontos nekem, és az is, hogy tudd. Visszapillantok a jelenből a 14 évvel ezelőtti múltba, és két teljesen más embert látok, azt a Klárit, meg a mostanit. Ordít a különbség. Ha tudnál büszke lenni rá, megveregethetnéd a válladat: te formáltál ilyenné. Más dolgom nincs is, mint alázattal méltónak maradni.

Van egy meghatározó különbség közted és a felsorolt lelkek között. Hozzájuk nem fűznek olyan érzelmek, mint hozzád. Kívül vannak a vonzalmamon, és éppen ezért segíthetnek. Ha csak téged hívhatnálak, lehet, hogy örvénybe sodornám mindkettőnket, amit kétséges túlélni: ott maradhatok én is, te is, mindketten. (Örvény: ivás, lélekvesztő, tévelygés, meghasonlás, ilyesmi.)

Magam sem tudom, mi volna a jobb: ha maradtál volna a szponzorom, s nem lennék a szeretőd, vagy így, hogy átminősült a kapcsolatunk baráttá, ágyassá, társsá és a többivé. Azzal zárom le magamban ezt a fölösleges - mert értelmetlen - okfejtést: a folyó sodort, mert sodornia kellett, nem tiltakozva megadtam magam, s ha már így van, lesz part, s egyszer majd kikötő. (A folyó tudja, mert nagyon hülye folyónak kell lennie, ha elfelejti, mi a dolga.) Praktikusabb nézőpontból: előbb találok szponzort, mestert a sorsom kalauzául, mint olyan társat, mint amilyen te vagy. (Ha nagyon muszáj, egyszer majd megírom azt is, mitől vagy ötcsillagos, most nem alkalmas idevésni, mert elvenné a hangsúlyt a lényegről.)

Pontosan tudom, mennyire sikerültem. Most léptem végig a 12 lépést, kész a sztorim, a leltárom, a 4. és 9. lépésem. Épp a betegségem világított rá arra, mennyire tudom jómagam kezelni a dolgaimat. Értékes ember lett belőlem. Ráment egy tucat éved. Meg tudom-e köszönni, s hálálni valaha? Talán az úton, talán a kikötőben.

Klári, aki lett belőlem.

(Ui: Varrónővel vigyázni: Nyilas Skorpió aszcendenssel. Munkaigényes, akárcsak én. Tudom, hogy szereted a kihívásokat, de tíz évvel elkésett lélek, és nem a kikötőbe tart. Kérdésre válaszolni: Mit akarsz? Én tanítsalak meg a 12 lépésre?)

Levél G.-nek

Kedves Gábor!

Intenzíven foglalkoztál ma reggel ezzel a levélváltással kapcsolatban, és engem meglepett az aktivitásod. Hosszú chat-üzenet, meg levél, meg telefon. Talán Kabbala jobban kiakasztott, mint máskor felvennéd! Ezért talán magyarázatra szorul, hogy én viszont miért nem akadtam ki.

Természetesen érzem a szándékát: zavart kelteni, bogarat a fülbe, elbizonytalanítani, összeugrasztani. Nem tudom persze, csak sejtem, mert - bár kérted - a neked írt levelét nem olvastam. Nincs is szükség rá, "érzem" őt. Feltételezem, hogy dorgálását vagy milyét az irántam érzett aggodalomba burkolja, ami, még ha beteges is, nem csak burkolt aggodalom: igenis mélyről és őszintén így éli meg: félt, óv, segít, védelmez - csak rosszul. De nem az ő reakcióit akarom elemezni, hanem az enyémet megmagyarázni, és a tiédet megérteni.

A helyemen vagyok. Időben és térben pontosan látom, hogy egy képzeletbeli koordináta tengelyen merre haladok a sorsom szerinti feladatokat legyűrve, és már nem pusztán a mai nehézségeket veszem észre, de tudom azt is (amióta képes vagyok látni is, nem csak nézni), hogy mi vár rám holnap, a jövő héten és hat hónap múlva. Pár évet is belátok, csak persze nem biztos, hogy élve élem meg.

Amióta nem engedem, hogy az eszem vezessen (nagy lecke volt, 54 elbaszott év!), azóta másként kezelem a dolgokat. Amikor megkaptam Kabbala levelét, persze a régi Klári begőzölt volna: mit játszadozik velem az ember, minek tekereg más nőcik után, megleckéztetem, visszakapja, kirúgom. Azonnal agyalni kezdtem volna, hogy tetted ezt velem, miért kapom ezt tőled, amikor más érdemelnék? De néhány hónapja megtanultam valamit. Ne téged kezdjelek el mérlegelni, hanem magamat. Megtettem-e mindent, hogy gazdaggá tegyem az életedet, hogy megkapj tőlem-belőlem mindent? Olyan vagyok-e, aki méltó a szeretetedre? A személyiségem, a tulajdonságaim alapján érdemes vagyok-e a figyelmedre? Jó-e velem lenned? Beleteszek-e ebbe a kapcsolatba apait-anyait, hogy teljessé tegyem? Vagyis leltár. Négy szót írtam le egy papírra: érzelem, értelem, szex, összetartozás. (akkor, kedden este írtam is a chat-en, hogy írok.) És szomorú a végeredmény. Van egy sor pozitív, és sokszor-sokszor több negatív jel. Tehát megint nem szaladhatok a sors vevőszolgálatához, hogy mást érdemlek.

Csak azt kapom veled kapcsolatban is, amire méltó vagyok. Ha egy erotikus kisugárzású varrónő kelti fel az érdeklődésedet, s kínálkozol oda neki, akkor annak nagyon súlyos üzenete van: kurvára elrontottam valamit. De nem esem kétségbe, mert lecke ez is, amiből sokféleképpen ki lehet jönni, s én tanulva belőle, gazdagodva általa, bölcsebben és érettebben akarok túllépni rajta. Nem kellemes szembesülni ezzel, de soha semmi nincs véletlenül. Soha, semmi! Ha te első lendületből, tudat alatt szinte, mert épp más nem jut az eszedbe, mert nem tudsz jobbat kitalálni, úgy írod alá, hogy "magányos kannyúl", annak jelzésértéke van. Vagyis nagyon-nagyon igaz és őszinte mondat ez. Tehát ne módosítsd a státuszodat, mert azzal meghamisítanád az önmagadról önmagadban kialakított képet.

Még kicsit a soha semmi-ről. A dolgok mindig úgy történnek, hogy az nekem - előbb-utóbb - jó legyen. Ez a levél-ügy is engem szolgál. Lehet, nem ma, de holnap mindenképp. Akkor nézzük azt, mi a cél, miként lendíthet ez rajtam? Mert ez a kiindulási pont. Ezt csak kitalálni, jósolgatni lehet, mert még hímezzük a sorsunk előrajzolt mintájába a szálakat, de az idő megmutatja majd a választ. Mondjuk, segít felnyitni az ember szemét, hogy van élet nélküled is. Vagy valaki mást tartogat nekem az élet. Vagy szokjam az egyedülélés gondolatát, mert szükségem lesz rá. Ilyesmi. Azért nem agyalok rajta túl sokat, mert nincs értelme: a dolgok megtörténnek, akár akarom, akár nem. Jön majd a jel, hogy a levél-ügy elindította történés miként zárja le magát.

Beavatkozni, megváltoztatni nem tudom, és már nem is erőlködöm rajta.

Veled kapcsolatban a kérdés ugyanaz, hogy te miként éled meg ezt, és számodra milyen üzenetet rejt. Ezt viszont neked kell kiderítened, ha veszed a fáradságot. De nem veszed, mert ez neked macerás. A nyuszi is hasonlóképp elgondolkodhatna, hogy miért küldött neked Valentin-napra félreérthetetlen ajánlatot, ez megint csak az ő leckéje. És Kabbala szintén megcsinálhatná a leltárát, hogy megtalálja végre, mi az ő sorsfeladata.

Én az én leckémet megcsináltam. A leveledet is, magamat is helyére tettem. És ettől nyugodt vagyok.

Klári

Levél G.-nek

Nagyon finomat kérdezem: milyen alapon oktatsz ki, amiért válaszoltam Ilonának? Bántottam én valaha is? Leugattam? Szóltam egy szót is arról, hogy ingerel az erotikus kisugárzású varrónő jelenléte? Nem, inkább bátorítottalak vele kapcsolatban. Erre nagyon gusztustalanul nekem támadt, pusztán azért, mert a lukad vagyok (többről sajnos egy ideje már nem beszélhetünk, az érzelmi vonzódásodnak más személy a tárgya). Régóta csípem a szemét, bizonyára. A nőstény vetélytársat látja bennem, miközben a gombjaidat varrogatja.

Ha Kabbalát kiveszem a képből, akkor azt látom, hogy van egy nő, aki bomlik utánad. De ez csakis azért lehet így, mert te a célozgatásoddal, megjegyzéseiddel erre biztattad. És van egy nő, aki annyira beléd esett (mert másba nem eshet szegény), hogy már az ágyadban érezte magát. Versikéje: Száll a gondolata hozzád, arcodra csókot lehet, karjaidban megpihen. Hát tegye.

Könnyű Kabbalára fogni a szarkeverést. De az első levél, és az első válasz a tiétek.

Mindig is erről a nőről álmodtál, attól kezdve, hogy melléd költözött. Alig vártad, hogy szavaiddal élve megfejthesd, vagyis közel kerülhess hozzá. És az első alkalommal megkérdezted: Hát nincs férfi a háznál? Még nekem is beszéltél róla, sokat, nagyon sokat: kedves, rendes, szorgalmas, támogatásra szorul. Megdugnád. De jó lenne megdugni! Egy ilyen nő mellett boldognak éreznéd magad. Téged érdemelne. Egyáltalán: megérdemlitek egymást. Illetve: csakis egymást érdemlitek.

Egy rossz szavam nem volt e liezon bontakozását látva, de ha ez az ostoba tyúk ismeretlenül is megsért, akkor ritka bunkó, primitív teremtés. Azt hiszi, hogy a péniszed számomra a minden? Nos, vannak még azon kívül más dolgok is. És péniszek is.

És amikor erre nagyon kultúráltam emlékeztetem, akkor te engem baszol le, hogy miért merészeltem megvédeni magam. Nem Icuskát teszed helyre, hogy túllőtt a célon, és olyan embert bánt, akit nem is ismer. Hát te kinek szurkolsz? Ki a fontos neked ebben a zűrzavarban? Amíg neki magyaráztad a bizonyítványodat, addig engem kussra intettél: ne zavarjalak, mert a dolgaid fontosak. Vagyis Icuska lelki állapota. Az enyém - másodlagos.

Ez a felállás viszont nekem méltatlan.

Kurva érdekes, hogy a környezetemben egyedül Kabbalát érdekelte, miért mentem a Mikához. Közben te Kabbala és Icuska körül rovod a köreidet, amiből én már rég kiszorultam (s ha jól látom, az iwiw-lapodról is töröltél).

Szálljunk ki egymás életéből. Jobb lesz neked is, mert végre konspirációk nélkül élheted meg a mindenkit megdugni korszakodat.

Nem kell többet hazudnod, hogy Mama így, Mama úgy.

Ne keress, különben sem találsz, elmegyek néhány napra (apafej, mostantól a szombat estéd is szabad, amit te pletykaszerdának nevezel, pedig ez kurvára degradálja azt, ami az valójában és szerintem volt!).

Aggódnod sem kell már látványosan, az új kapcsolatoddal.

Tedd a szívedre a kezedet, és lásd be: ez volt a célod!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

A bejegyzés trackback címe:

https://j-k-t.blog.hu/api/trackback/id/tr981156962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

dagonya

dagonya

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb

HTML