Levél G.-nek
Jó reggelt, Emberem, Kedves!
Feltéve, ha a géped miatt megkapod az üzenetet.
És frisset, békéset, mint az enyém volt ma reggel. Akkorát nyújtózkodtam, hogy nyögtem nagyot, és nőttem vagy két centit. Nem baj, ha esik. Nem baj, hogy mára sok a dolog. A héten végig egész napos vagyok, mert kollégám szabin van. Kezdek, végzek helyette is. Ez az én szabadságom ára. Elmorzsolom. Van a tarsolyomban mindenféle varázsszer, hogy sikerüljön. Becsomagolok a tea, banán, kefír mellé egy kis emberszagot, pár mondatot, desszertnek a disznóságos tekinteted, és a biztató szavaidat. Na, milyen útravaló? Doppingnak ott lesz a telefon, hogy egy hívással vízesésnyi erőt merítsek.
Szeretlek. Ha tudod, tedd el ezt a szót a befőttesüvegbe, szűkebb napokra.
Most hiányzol is, kellett nekem emberszagról írni.
Annyira szeretek élni!
Gondolatban és lélekben veled vagyok.
Asszonykád
Levél G.-nek
Emberem, te lánykérős!
Szavamra, nem emlékszem, mikor kérted meg a kezemet. Megkérted egyáltalán? Vagy úgy kérdezted, miként szoktad, tréfásan, szinte évődve: Nem akarsz férjül venni? Mondom én, hogy nem egy az érzelmi kilengésünk! Amikor hozzád mennék feleségül, eszedbe sem jut megkérni (vagy jut, csak lebeszéled magad, jó mentségeket és hihető okokat találsz), amikor kérsz, addigra csalódottan eloldalgok. Nem baj, illetve ez nem baj. Baj a betegség, nyomor és ilyenek. Ez: helyzet. Majd összeérünk. De hihetetlenül klassz érzés, hogy akarsz. Azt hiszem, ennyi elég is. A szándék a fontos, nem maga az aktus (miként az út és cél, de nem úgy, mint a szex). A párbaj nem jó, Déneske az év embere, oszt mi van, ha legyilkol? Ha pedig te őt, akkor ki tartja el a családot meg a jelzálogot? A placchoz már öreg vagyok. Éldegélünk így, megbecsülve a nagyon különleges adottságainkat. Mert azok! Hány, de hány embernek nem jut még kapcsolat sem, nemhogy olyan szuper, mint a miénk. Neked is két családod van: a sajátod, meg az enyém, és fordítva. (Látod, csak nézőpont kérdése minden.) De azért egyszer, titkon, egy kihalt templomban majd férjül veszlek. Hogy fogadok-e örök hűséget, aztat nem tudom, mert jöhet ez-az, nem? Bánatos vagy... Ne legyél. Most képzeld, kinek írnál levélkét reggelre? És kapnál ilyen levelet egy feleségtől?! Soha...
Az a motor korban hozzám illő? Értem: veterán? Nagyon boldog lehetsz! S milyen az élet: valakinek meg kell betegednie, hogy elajándékozhassa. Méltó tulajdonosa leszel, tudom.
Láttál már diétázó nőstényoroszlánt?
Valahogy úgy érzem magam ennyi sok napra nélküled-kényszerben. Szombaton sem merek veled találkozni, mert marad-e erőd vasárnapra, ha mégsem dolgoznék, szóval ha randizunk, és landolunk az ágyadon? Nem kérdezem, inkább csak dörmögöm magam elé, mert az idő úgyis eldönti addigra. Holnap rövidre kell zárni, hogy akkor mi legyen vasárnap, mert a kollégámmal meg kell beszélnem. Eldöntjük.
Erika és angyikák. Nálam ezek a teendők már azon a listán vannak, amit majd elintézek, amikor lesz idő, mondjuk egy nagymosás és egy takarítás között. Intézzed, de amennyire lehet, nélkülem.
A simogatás elmaradt tegnap, Fábry bácsitól azt tanultam, hogy kezeket a paplan fölé. És el is feledkeztem, meg nem is volt ingerem. Bezzeg, ha a te kezed lett volna a közelben, bevetettem volna. Matathatott volna.
Mi az hogy 41 Béres? Nő a dózis? Nem akarok Popey lenni. Vagy egy hónap múlva benevezhetsz a szkanderbajnokságba (old kategória).
Nagyon kedves levelet írtál. Szellemes, aranyos.
Azért ez a lánykérés foglalkoztat. Azt hiszem beszélni szeretnék róla. Holnap (vagyis ma) dél körül ott leszek, és elővezetheted. Hány évig gondolkodtál rajta?
Gyűrű nélkül is: Asszonykád
Levél G.-nek
Emberem, kedvesem, ágyasom!
Na akkora azért nem volt, hogy sajogjak kívül-belül. Akkorát aludtam, mint egy ház. És úgy, hogy nem hallottam a rádiót, a telefont, semmit. Ezért kellett reggel kávézni. Most azt érzem, hogy VAN mindenem. Nyoma? Leginkább karmolások a csípőmön. Hogy került oda? Már megint be voltam lőve, hogy nem emlékszem... A simogatásra most passzolok, de ha este megkérdezel, lehet, hogy szaporán bólogatok majd. Mert mindennek megvan az ideje (kivéve, amikor fürdőkúrán vagyunk). Ilyenkor, reggel és napközben az élveteg asszonyka visszavonul, nyoma sincs. Egy szorgos, dolgos nőci teszi a dolgát, főzi a karfiollevest, süti a csirkét, rendezkedik, mos, takarít. Néha levelet ír a gépén, néha mást.
Láttam, bujcikát éjjel még helyre kellett tenni (akkor fejeztem be Miklóska történetét). Na, ma délután megmondom neki, vagy jön harmadiknak az ágyunkba, vagy nincs több üzenet. Bár, fennáll a veszélye, hogy ha belém szeret, levakarni sem tudom. Veszélyes lehet ám egy habarodott teremtés! Borít mindent, semmi sem szent, ha az érzéseiről és vágyairól van szó. Majd higgadt és okos leszek. Semmi villogás.
Most a luxusok luxusa jön: ebéd utáni szieszta.
A mérleg szerint gyarapodtam 10 dekát. Vagy nem figyeltem, és rosszul mértem. Pár nap múlva kiderül. Este hívlak, vagy megyek, vagy mindkettő.
Asszonykád
Levél G.-nek
Emberem, Kedves!
Eltelt a nap. Most rakom el a dolgait. Elnevezem, jellemzem, mint régebben a szeretkezéseinket szoktam. (Most is szoktam, de nem beszélek róla.) Mert abban is van mezei dugástól a szaftos kéjelgésen át a perverz élvezkedésig sok műfaj, árnyalat. Mostanában a napokat keresztelem el.
Ez a mai jó nap volt. Tele volt. Egy sor feleslegesnek tűnő, de muszáj dolgot elvégeztem. Már csak egy tucatnyi tétel maradt a későbbiekre. Az erő úgy mozgat közben, hogy a muszájból is lehet az, amit a sors nekem jónak szán. Vagyis az egyik muszáj ügy intézése kapcsán rábukkantam egy csodára, az adta meg a karácsonyi ajándékod ötletét. Nagyon talál, nagyon gáboros, nagyon te. Most édes teherként őrizgetem a titkát az ünnepekig.
Megajándékoztam magam délután 20 perc sziesztával, aztán a nap csúcspontjaként a gyűlés. Kicsit féltem, hogy G. (G mint Georges, nem Gábor), nem érzi jól magát, akartam, igyekeztem, hogy háziasszonyként fogadhassam. És erre mi az első mondata, amikor megölel? Jó, jó, minden oké.
Nem kérdezte, mondta. Néha az az érzésem, belém lát. Olvas a gondolataimban. Tudja, mit fogok mondani. A kétlapos leckét azért hozta, mert panaszkodtam neki az itteni passzivitásra. Ki kell provokálni a többiekből, hogy odategyék magukat. A szekszárdi tanulmányaim alapján (mert az volt, nem pusztán töltekezés és útbaigazítás) kaptam hozzá muníciót is, ezt most elmondta a dédelgetés, pátyolgatás tanmese gyanánt nektek is.
A gyűlés végén is súgott a fülembe, hosszasan. Ha valaki külső ember látott volna minket, azt hihetné, hogy szoros szálak fűznek össze minket. Nem tévedne. Szorosak a szálak, de nagyon tiszták. Szereti a Klárit, az alkoholistát, és önzetlenül, alázatosan segít neki. Kiált, integet az ösvény végéről, valahonnan nagyon messziről, hogy a hangja útbaigazítson, ha eltévedek. Vagy visszasétál értem. Csak így érdemes, csak így szabad lenni.
Azt mondja, hamarosan kész leszek, hogy elinduljak. (Túl a vele, velük megtett 12 lépésen, de innen az én majdani és szüntelen 12 lépéseimen.) Kérdezte, érzek-e változást? Valamit érzek. Másképpen gondolkodom, másképpen reagálok. Valahogy: lassabb lettem. Nyugodtabb? Látok is, amikor nézek. És az ő szavaival ókor-ókor meg is tudom fogalmazni. Ezért nevezem el a napokat. Ahogy a napot zárom (és leírom), az a jó, mert ha csak gondolatban csinálom végig, akkor csalhatok. Mostanában minden helyzetben látni akarom magam kívülről-felülről, az a lassú kontroll. A Felsőbb Erő szemével, érted? (Persze nem minden helyzetben kötelező. Azért vagyok akkor belőve.)
Változás? Könyörgöm, annyi minden változott bennem és körülöttem, ami bezavar a képbe. Pár hónapja még így soroltam volna fel: Betegség. Gábor elvesztése. Anyagi gondok. Ma így sorolom fel: Gyógyulás. Gábor. Biztonság. Hát mi ez, ha nem változás? De nem a tényekben (bár úgy tűnik, annak, aki nem tudja magáénak a FE-t), hanem bennem.
Jó nap volt. És ezért hálás vagyok. Tele volt ezzel-azzal, megint. Megharaptad a nyakamat, hozzám ért a kezed, aztán az előbb hívtál és levelet is írtál.
Arra válaszul: van, bent van a szekrényben, a dobozban az 1-4. lépés útmutató kérdéssora. De nem egyben a 2-3-at, hanem sorban, külön.
Előbb el kell olvasnod a zöld füzetet (szponzorálás), aztán a nagykönyv kérdései alapján megíratni vele a dolgozatot. Aztán végigmenni a tételeken, szóban, élőben, beszélgetve. Figyelve: mire nem gondolt, hol bicsaklik meg, mikor füllent. A jó szponzor - amikor lépésekről van szó - csak kérdez, de úgy, hogy az alany a válaszában saját maga fogalmazza meg a helyes választ. Más ügyekben adhat tanácsot, ő mit tenne. Menni fog, fel vagy nőve hozzá, nem kell nagy faxnit csinálni belőle, egyszerű. Nagykönyv. Ne tartson soká, mert elvész az eleje-vége. Egy lépés: egy hét, aztán szünet.
Végre valami elkezdődik.
Ezért is nagyon szeretlek. És még sok mindenért.
Bujcikát elintézem (bejött a málnásba?) a kezem a paplan fölött, kaja, Béres, szex 3x egy héten.
Rajongó asszonykád
Addig Miklóskáról van kedvem írni, hiszen a neve napja van, s mert tegnap összefutottam vele egy fogadáson. (Szerénytelenül elárulom, az ünnepséget az én tiszteletemre is rendezték, mert egy szakmai pályázaton különdíjas lettem...)
Tizenötéves por lepi a kapcsolatot, az egyetlent, amit nem kúrtam el. Képzeljetek el felelős és fontos beosztásban, szigorúan hűséges feleségnek, aki már két gyereket nevel. A munka és a család tette ki az életemet, azt gondoltam, sőt hittem, hogy olyan mozgalmas fiatalság után, mint amilyen nekem volt, már erre kell berendezkedni. A férj, gyerek, kollégák illetve a konyha, iroda, óvoda Bermuda-háromszögben lavíroztam, és a jó isten kegyelme kellett hozzá, hogy kinavigáljon, s ne tűnjek el benne nyomtalanul.
Ígéretes srác került a kezem alá, lelkes is volt, szorgalmas is, és nagyon akart bizonyítani. A mentora lettem, naponta órákat foglalkoztam vele, megbeszéltük az elképzeléseit, a kész feladatait, csiszoltuk, tökéletesítettük a munkáit. A főnöke voltam, de anyjaként bántam vele, mi több, anyjával-apjával jó volt a kapcsolatom. Ha gondja volt, 24 órában nyitva állt előtte az ajtóm, s otthon is barátként fogadtuk. A fiaimnak tőle vettem meg az első számítóképet, a primitív Commodor 64-et, s megtanította őket a Márióval játszani. Tán ennyi is elég, hogy érezzétek, jócskán fiatalabb volt nálam, kis túlzással (ha időben kezdem) a fiam is lehetett volna. És én nem tudom, hogyan és miként történt, de az eszes, higgadt Magda elvesztette a fejét. Beleszerettem. De nem ám akárhogy, hanem ahogy a tinilányok szoktak. Ha megláttam, elpirultam, ügetni kezdett a pulzusom, esténként kamaszosan ábrándoztam róla, kitaláltam a másnapi ürügyeket, hogyan lehetek a közelében, hogyan tölthetek minél több időt vele. Most, hogy leírom ezt, elégedetten jókat mosolygok rajta, bár másnak talán szinte nevetségesnek tűnik, ahogy kivetkőztem magamból. (Azaz ellenkezőleg: felöltöztem, mert bizony neki akarván tetszeni, még egy széles karimájú kalapot is vettem magamnak, ami később a gyerekek jelmezbáljain játszott szerepet.) Egy jó pszichológus biztosan tudná a választ, hogy milyen elfojtást akart kompenzálni a testem és a lelkem. Azt hittem, pár nap alatt elmúlik, mint a torokgyulladás. De csak súlyosbodott. Hetekig gondolkodtam, mitévő legyek, aztán egy nem éppen alkalmas pillanatban kipakoltam neki. Hajnali három óra volt, a kocsimban ültünk, körbelengett a vadító arcszeszének az illata, és én nem tudtam tovább magamban tartani az érzelmeimet, megvallottam neki, hogy szerelmes lettem. Nem ijedt meg. Kisfiúsan lelkendezett, hogy rajong ő is, én vagyok - szó szerint így mondta - álmai asszonya. Sírtam a tehetetlenségtől, mire ő vigasztalt, a keze beletúrt a tarkómnál a hajamba, átölelt, csókolt, ahol ért. Csak csettintenem kellett volna, vagy simán elsuttogni egy igent, vagy adni egy jelet, de valami - azt hiszem az eszem - visszatartott. Féltettem a kölyköt. Mindent elcseszhettem volna, ha akkor, vagy később lefekszem vele. Erővel fogtam vissza magam, szét ne törjem az álmot. Abban a minutumban, ahogy tudtára adtam az érzelmeimet, már felelős voltam a fiúért is, meg az érzésért is. Egészen addig azt kérdezgettem magamtól, miért szívat engem a jó isten azzal, hogy negyvenévesen szerelmessé tesz, de abban a pillanatban tisztán láttam: adományt kaptam, amivel még gazdagított a sorsom. És csak egy vágyam volt: nem elrontani.
Sikerült vele nem lefeküdni. Váltottunk pár túlfűtött, vágyakozó levelet, amiket gondosan megőriztem az emlékeim közt, s elraktároztam magamban az arcszeszének az illatát is. Megmaradtunk cinkos, jó barátoknak, s ha ritkán látjuk is egymást, néha megcsörren a telefonom, s érdeklődik, hogy vagyok.
A fogadásra miattam jött el. Látni akarta álmai asszonyát, én meg viszontláttam őt érett férfiként. Megemberesedett és sokra vitte. Egy jó hírű cég alapítója, tulajdonosa, vezetője, van egy kislánya, milliós fizetése. Gratulált a díjamhoz, én meg neki, mire - akkora mosollyal, hogy kivillant 32 vakító foga - annyit mondott: jó tanára volt.
Ezek után kell-e biztatni egérkét, hogy tömje tele a pocakját?
Szép álmot/napot: Asszonykád
Levél G.-nek
Emberem, kedves szeretőm, társam!
Hiányzol. Nyafogjak kicsit?
Elolvastam a Varázskövet, most raktam le. Egy hétig egyfolytában tudnék írni. Mindent: levelet, blogot, cikket. Mint az aksi, amit rádugnak a kütyüre, és otthagynak: túl vagyok töltve. Holnap találkozom a mesterrel. Vajon enged-e interjút? Fotót? Szurkolok, és szurkolnak velem az égiek is. Ő mondja: a sors ellen ne hadakozzunk. Hát ő se tegye. Nagyon megköszönöm majd neki, hogy megírta a könyveit. Nekem az elsőt, a Benső mosolyt, ami - általad - megváltoztatta az életem. Ott kapott akkora maflást a gondolkozásom, hogy nem győzőm venni a geller ívét. (Ez az, amire a blogban utaltam. Majd, megírom, majd, ha kapok levegőt.)
Szép nap volt a mai, békés. Gergely szerencsésen megérkezett, de az utalványt nem tudta elkölteni. Plázázott. Az ebéd finom lett. Anyám itt volt, nagy tervei vannak, jobb, ha nem tudod. A hajamat nem tudtam megcsinálni. (Mégis fogyna? Négy hét múlva kontroll.) Nem látlak szombatig. Hogy bírom ki?! És ha szerdán beosonok hozzád, nagyon zokon vennéd? Mert csak 4-re kell beérnem. Hm? De ha nemet mondasz, akkor bosszúból kocsonyát főzök. Arra kell 6-7 óra. Nem mondasz nemet. Sosem mondasz, mert olyan ellenállhatatlan és varázslatos vagyok. Bujcikával addig jutottam, hogy Pestre ment bulizni. Majd érdeklődj, hogy sikerült. Szeretsz-e, kedvesem? Szeretsz. Minek kérdezem, ha tudom? Mert jó hallani. És neked, jó hallani? Szereted olvasni a leveleimet? Ilyenkor mintha kicsit birtokba vennél, nem? Tiéd lesz az én gondolatom. Majdnem olyan jó, mint egy szeretkezés. De azért nem szokunk rá a levélváltásra - helyette. Bolond vagyok, na.
Szeretlek. Hiányzol. Hol vagy?
Asszonyod
Levél G.-nek
Életem Embere, Kedves!
Megint egy kimerítő este ezekkel a fárasztó, ostoba angyikákkal meg laurákkal. Leszívják az agyamat. Hozzájuk kell hülyülni. Mért vagyok ennyire mazochista? Hagyni kéne a francba, hogy írhassak szép leveleket, blogot, cikket, leltárt, leckét, mindenfélét. Olyan felesleges, időrabló dolognak tartom, mint amikor a fiaim a gép előtt lövöldöznek álló nap. Hát én sem vagyok különb.
Pedig annyira tartalmasan indult a nap! Száraz utakon autóztam (micsoda élvezet!), és este, amikor jöttem haza, a gyér vasárnapi forgalomban úgy világított a telihold, hogy fényszóró sem kellett. Ez ám az ajándék.
A mester lenyűgöző volt. Azt mondta, nehezeket kérdezek. És adott pár fogodzót, most rázkódhat velem az élet villamosa, tudom, hova kell nyúlni kapaszkodóért. Elmeséltem neki a kívülről-felülről dolgot, amiről ő visszanézve-ként ír a Varázskőben. Tetszett neki a kép, egyről beszélünk. És ahogy a Benső mosolyról beszéltem neki (a rám tett hatásáról), azt mondta: el fogja újból olvasni. Kíváncsivá tettem. Aztán a Felsőbb Erőről is beszéltem, ami megint ugyanaz a dolog az olvasatunkban. Jó volt beszélgetni. És nem vallottam szégyent: méltó partner voltam, és megtisztelt a gondolataival, bár interjút mostanság nem ad. (Kivéve engem.)
Ágnes, a felesége, akiről rajongással ír az új könyvében is, egy bájos vén szatyor, műfogakkal, ritka hajjal, megkopó emlékezettel. És M. P. szerelmes belé! Hát mik történhetnek még az emberrel hetven felett?!
Fehérvár felé azon gondolkodtam: miért nem vagy velem? Miért nem kísértél el, mi az a fontos, halaszthatatlan, félre nem rakható teendő, ami fontosabb, mint egy ilyen találkozás? És egyáltalán. Mellettem volna a helyed - vagy nekem melletted. Mire fogunk emlékezni a "visszanézve" módon, ebből az időből? A levelezésünkre és a heti egy szeretkezésre. Kevés beszéd, kevés érintés, kevés, kevés, kevés. És beszűrődik majd - az emlékezésünk egyre vastagabb lencséjén át óriásssá nővő - angyika meg LW honlap. Siralmas. Szánalmas. Szégyellem magam érte.
És ahelyett, hogy megfogadtam volna a saját tanácsomat, s ma este Hamvast vagy Coeljót tettem volna a párnámra, megint fecsegtem ostobán.
Egyensúlyt kívánt az elégedetlenség, úgyhogy félig megírtam az interjút, holnap még csiszolom. Végre valami értelmes dolog. És idemenekültem ehhez a levélhez, hogy reggel (éjjel), valami gondolattal is találkozz, ne csak csajszik csetelésével. Bár egyedül, mint az ujjam, kevés vagyok ennyi libát legyűrni. Ők flörtölnek veled, s te viszont velük, mert nem vagyok melletted, s nem fogom a kezed, s nem cibállak el mellőlük. Nekem meg maradnak a gyérülő szavak, levelek.
Asszonykád, aki keresi a közös nevezőt.
Levél G.-nek
Nekem nagyon fontos emberem!
Az első hibát én követtem el. A párom után én regisztráltam az angyikán, te csak jöttél utánam. Az elsőből sem tanultam: veszélyes játék. Beszippant, hogy elveszítsem (elveszítsük) a személyiségemet, hasonlóvá váljak a hasonlókhoz. LW-n is láthatod: amint megvillan a személyiségem markánsabb jegye, fagy a levegő. Nem a mi világunk. Van élet (de micsoda élet!) angyika után is.
Igazad van, neked akartam megfelelni. Egyfolytában azt próbálom. Olyanná válni, hogy elfogadj. Akarj. A legbölcsebb módját abban leltem meg, hogy olyanná változok, olyanná gyúrom magam, amire nem mondhatod, hogy nem kell. Rinyálós helyett bátor, prűd helyett kéjenc, kövér helyett sovány. Aztán a lépegetés közben ráébredtem, hogy a magam számára kell, fontos legyek. Magamért változni, s nem a kívánságod szerint.
Annyira kevés időm van. Ha előre tekintesz, láthatsz magadnak húsz, tíz, öt évet. Húsz karácsony, vagy csak tíz, de lehet, hogy csak öt van már. Vagy ez az egyetlenegy. Ezért az idő nekem fontos. Minden nélküled töltött nap fáj.
A leveleimmel közel tudok kerülni, szerencsére ez a képességem működik, ott vagyok melletted most is, rezegnek a hullámok. Nem válaszokat várok, nem leveleket akarok bontani, írni nekem fontos. Ha írsz, ha szólsz, az jó, de nem várok választ, udvarlást, közelséget, köteléket. Az vagy van, vagy nincs. Csak: szeretni nem lehet egyedül. Az társasjáték, legalább ketten kellenek hozzá. És csalogatlak már rég: gyere játszani velem.
Angyika halálát nem siratom. Pezsgőt fogunk bontani. Mennyi perc marad szabad!
Az életemet nem élhetjem úgy, ahogy szeretném, mert belegabalyodtam, mint macska a gombolyagba. Pláne a betegségem óta. De azt a picike részét, amit megmarad nekem, azt a magam kénye-kedve szerint szeretném megélni. Kényszerek, béklyók nélkül.
És ha engeded - veled.
Levél G.-nek
Hú, erről a munkahelyről e-mailt írni! Másik szoba, másik gép, másik program, értékeld kérlek az erőfeszítést, hogy minden egyes betűt három-négy leütés kombinációjával kell beilleszteni.
Azért loptam egy simogatást, amikor jószágokat kerestettél a fejed búbján, s ezt kihasználva beletúrtam a hajadba, meg átkaroltam a nyakadat, és a tenyerem hozzáért az arcodhoz, egy leheletnyi puszit is csempésztem oda, még ha neked nem is áll rá a fizimiskád az ilyes meghittségre. Még hogy én vagyok prűd! Akkor te egy jéghegy vagy. Már gondoltam, megkérdezem: rossz, ha szorosan mellém állsz, hogy érezd a közelséget? De nem kérdezek én semmit, zavarba hoználak, nem szoktál hozzá, nem igényled, nem akarod megtanulni. Különben is: többet ért a menedék, amit kaptam. Kimenni Kulcsra aludni? Nem így terveztem, de én már csak hagyom magam, vigyen a sors szándéka, kedvére. Ha alvás lesz belőle, nekem az a jó. Hogy terveztem? Hát az interjút akartam befejezni, készre, de majd este itt megcsinálom, meccs van, lesz rá idő.
(Egyszer, ha nagyon sok időm lesz, írok majd arról, milyen apa tudnál lenni, csak el ne felejtsem azt az érézést, ami ezzel kapcsolatban olyan deja vu-san megérintett. Itt, most.)
A kajákat kipakoltam az asztalomra, mert ha nem látom, elfelejtek enni.
Pihenj, azaz pihenj rám, mert holnap szerintem megint fárasztó leszek, mint mostanában és mint általában. Egy-két dolgot kirámolok majd abból a kurva nehéz hátizsákból.
Holnap 13 körül csavard feljebb a konvektort, mert érkezem egy teára. És megrendelnék egy puszit is, emberszagút, ha már válogathatok.
Szédelgő asszonykád
Levél G.-nek
Levél G.-nek
Úgy látszik, az egész világ a freemail-en lóg, mert egyfolytában rendszerhibás a program. Ezért elöször az iwiw-en írtam, most idemásolom.
Leltároznom kéne, megvonni a nap mérlegét. De nehéz lesz, mert ahhoz belső csend kell, higgadtság, amivel most adósa vagyok magamnak. Pörgés egész nap, nyugtalanság, vibrálás, le kell nyugodnom elébb. A sok negatívumot rád zúdítottam (lavór), most a kellemes és szép dolgokat veszem sorra. Először is: hazaértem, baj, baleset, rosszullét nélkül. Dolgoztam egy jót, hazafelé még betértem célirányosan az Intersparba, egy ajándékért. Nagyon meg lesz lepődve a családom, mert valóban jelképes ajándékokat vettem, a nagyokat ugyanis már megkapták. Gatya, zokni, mint szokás, Gergely megkapta a telefonját (nem elfelejteni megcsodálni 170 ezerért!) Gellért egy 27 ezer forintos, valódi szakácskést kap, amit 4-ért meg tudtam venni, mert pontgyűjtő akcióban otthagytunk már nyolcvanezer forintot. Itthon békesség várt, de a Gyuri ezen a ki nem fizetésen kiakadt, azt mondja, a sok idegeskedés a heregyerekkel nem ér annyit, hogy fél év múlva az intenzíven legyek. (Ha tudná, hogy még lehetek. De nem leszek!) Egyébként érne annyit, mert jól fizet, ha fizet. Körbevettem magam finom halk világítással, isteni zenével, amit majd megmutatok csütörtökön, bebújtam a loncsos frottírköpenyembe, szürcsölöm a relax-teámat, megírom ezt a békés levelet, és csomagolom az ajándékokat. A pici most adott jóéjt puszit, Zolika meghozta a bejglit, aztán a lányok is várnak Lauránál. És ezekért a pici szép dolgokért megint érdemes volt végighúzni a napot. Közben hívtál is (levél helyett, te lustaság!), ami megint jó érzéseket áraszt szét bennem. És erről eszembe jut a reggel, ahogy örültél, ahogy - muszáj nevén neveznem - lesmároltál, és úgy engedtél utamra, hogy előtte meglapogattad egy-két píáros testrészem. Igen, jó. A sok rossz dacára kitolunk a mérlegelésnél: csakazértis megtömjük a serpenyőt a jó dolgokkal. Fityiszt mutatunk a negatív erőknek. A finom ágyamban még imádkozom majd, erőért, egészségért, és ezzel így teljessé varázsolódik a nap. Így tanította Georges, és így tanácsolta Müller mester: későbbről, öt-tíz év múlváról nézzek vissza erre az estére, s akkor majd úgy fogom látni, micsoda boldog nap volt ez. Körülöttem emberek: te és a családom, barátok, kollégák, szomszédok és ismerősök, akiket szeretek, és akik szeretnek, kedvelnek, becsülnek. Igen, hálás vagyok érte az én jó sorsomnak. Jól vezet engem az erő. És most, hogy ezt olvasod, valami átszivárog ebből beléd is, mert érzem a kohéziót, ahogy dobbansz velem. (Ideküldte ajándéknak az erő.)
Ez volt a napom.
Levél G.-nek
Levél G.-nek
Klári
Levél G.-nek