Levél G.-nek
Szinte már félek a hétfőktől, mert történik valami. Szinte hinni sem merem, hogy megőrizhető és átmenthető a vasárnap békéje erre a hétre.
A féreg megint zavart akarnak kelteni körülöttem (bennem), és nem igazán van lehetőségem tenni ellene. A mesterkedése engem készít ki, mert nem tudok magamra, a munkámra figyelni. Ahogy süketen/vakon főzök, mosogatok, úgy fogok vezetni is oda és vissza, és a FE-n múlik, mikor csavarodok rá egy fára.
Elszántan küzdök az egyensúlyért, minden nap megdolgozom érte, fél órákat töltök elmélyüléssel, imával, de mi lesz, ha nem sikerül. A szemem hetek óta rángatózik, mert hurcolom ezt a feszültséget.
Az életünk is, a kapcsolatunk is nagyon törékeny mostanság, 15 év alatt nem volt annyi neheztelés kettőnk között, mint fél év alatt. Komplikálja mindezt, hogy egyikünk sincs sem mentálisan, sem pszichésen a topon. Nekem is, és neked is most elsősorban arra kell figyelni, hogy helyreállítsuk a lelki egyensúlyunkat, erre nem telik el két nap, és majdnem ott vagyunk, ahol ennek a cirkusznak a kezdetén.
Nagyon határozott vagyok, és higgadtan téged is erre kérlek.
Én kitöröltem a free-mből kabbalát, és a levelét többet nem bontom fel. Ha szenvedek a kíváncsiságtól, akkor sem. Nem kívánok semmilyen kapcsolatba kerülni vele.
Nem akarok nőkkel csetelni, mert elszívja az erőmet, és ami még ennél is fontosabb: ide köt a géphez. Egyedül neked tartom fönt ezt az sos-vonalat.
Nem bonyolódom senkivel sem félreérthető, vagy ígéretes, de éltető liezonba, ami megoszthatja az érzéseimet, a gondolataimat vagy az álmaimat. Nincs annyi időm, hogy ebbe bárki más még beleférjen. Magamon kívül csakis rád és a családomra akarok figyelni.
Téged is erre kérlek. Éspedig azért, mert kellőképpen fölcsavarodtál újra a netre. Ne légy a rabja, csak arra használd, amire való. Mértékkel. Szenvedélybetegek vagyunk, ezért könnyen beleragadhatunk a mézbe. A józan belátás alapján úgy vélem, több energiát fektetsz bele, mint amennyi indokolt lenne. És kabbalába is. Ne akard már megfejteni. Csavarodj le róla.
Van egy olyan érzésem, hogy ebben csakis mi lehetünk a vesztesek. Én ilyenkor nem hősködöm, hanem Senkit játszom.
Viszont így tudom túlélni.
Keress egy nyugodt félórát, és beszélgess magaddal: az első a legfontosabb, és azt is csak lassan. Ehhez képest nagy elánnal veted bele magad a régi közegbe (net, free, iwiw, regisztrálás, levélke, kabbala), mintha fölösleges lett volna a tanulópénz.
Ha valami félresikerült, akkor bizonyára másként kell élni.
Gondolkodj ezen kérlek, még mielőtt valami végérvényesen el nem romlik, mert érzem a veszélyét.
Erről is akartam veled beszélni, de aztán annyira másról beszéltünk, meg mást csináltunk (ami nem volt baj, nyamm.).
Új élet kezdődik. Értelmes, és nem a kibertérben zajlik, és nem ostoba csetelésből áll. Abban van beszélgetés, szeretet, gondolat, vagyis a klasszikus értékek. Amióta hazamentél, volt könyv a kezedben? Talán. De többször a telefon, a távkapcsoló és a billentyűzet.
Ha úgy jobban tetszik, akkor azt mondom, a régi Gábort akarom vissza! Azt, aki nem tud csetelni, iwiw-ezni, és nem fordul ki önmagából egy féreg miatt.
Kedves, nem kell válaszolnod, ez is csak egy olyan levél-levél, amilyet írni szoktam a reggeli kávéhoz. Majd beszélünk róla, ha akarod.
És minden más finomság is lesz, amihez épp úri kedved van.
Na, jól lecsavarodtam?
Szeret a feled.
És nem telt el néhány hét sem...
Van élet… Van élet egy pasi után is. Még akkor is, ha 15 esztendőt töltöttetek együtt, s még akkor is, ha a szakításkor úgy érezted, életed oda, nincs tovább.
Vasárnap még békés és meghitt volt minden, parányi bizalmatlanság ugyan motoszkált benned, csak egy megérzés volt: mintha titkot sejtettél volna a pillantásában, a mozdulataiban. Illetve a meg nem tett mozdulataiban. Miközben autót vezetsz, mindig simogatni szokta a térdedet, s kicsivel fölötte azt a csiklandós részt, amiért te gyakorta évődtél vele. Hazafelé jöttetek Földvárról, fürdőzni voltatok. Most nem tette. Meg is kérdezted: Mért nem fogdosod a combom? De addigra túl voltatok már azon a kellemetlen, de gyorsan lezárt témán, ami a barátod vonzalmával kapcsolatos - egy másik nő, I. iránt. Beszéltetek a földvári étterem remek kiszolgálásáról, a finom ételekről, s amikor már elfogytak a semleges témák, egy ártatlannak tűnő kérdést tettél fel: kereste-e azóta a nő? A válasz őszinte volt, s letaglózó: a barátod kereste. Úgy fejeztétek abba a találkozásról szóló nyomasztó mondatokat, mint amikor cigarettacsikket oltasz el: kiforgatni az égő parazsat belőle, s aztán sűrű mozdulatokkal hamuba fojtani, s nyomkodni, hogy szikra se maradjon, csak a fekete salak. Benned azért lappangva égett tovább a kétely, bizonyosságot akartál volna, szerelmi vallomást, megnyugtatást. E helyett mindketten úgy tettetek, mintha mi sem történt volna, s így értetek haza a lakásába, így pakoltátok ki a szatyrokból az átnedvesedett ruhákat, aztán teázás vagy kávézás után így követted a hálószobába, s így bújtál a válla hajlatára. De benned már elpattant valami, mert nem tudtál felszabadultan örülni az együttlétnek, élvezeted cserbenhagyott.
Innentől azt sem tudod, hogy az órák vagy a napok úsznak-e egybe, mert az msn-enen küldött üzeneteiden még nem lehetett észrevenni azt a hihetetlen rémületet, ami ekkor már uralt: van, vagy lesz valakije.
Pedig a levelet, ami kettőtök kapcsolatáról szól (most látom, s hinni sem akarod), csak csütörtökön küldted el neki. Megint csak egy kurta-furcsa msn-üzenet után, amiben nem volt már figyelmesség, becézés, bók.
Mit akartál azzal a levéllel? Hát garanciát. Hogy csakis téged szeret. S hogy ezt halld, keményen fogalmaztál, na, valld be, az már-már zsarolás volt.
Erre bejelentkezett megint msn-en, és türelmet kért (te úgy vélted, kibúvót keres, de lehet, hogy igazad lesz), s sürgetted, követelted az egyértelmű választ. Lesz kapcsolat, vagy sem? Ostobaság egy makacs embernek ilyen kérdést nekiszegezni, ha nem lennél annyira vakon elfogult, tudhatnád. És különben is: az öregségtől, az elvesztésétől való félelem annyira elvakít, hogy nem tudsz higgadtan mérlegelni. És kimondod helyette: Akkor vége, kedvesem. Ennyi volt. Tiltakozik még (talán udvariasságból, ez már sosem derül ki), aztán támad: „Ezt akartad kierőszakolni? Magad elől próbálsz menekülni. Ez nem megy. Sajnálom. Szia Kedves.”
Na, így ért véget a 15 év, amiről azt hitted, sosem lesz vége.
Az első percek a megkönnyebbülés percei voltak: túl vagy végre a bizonyításon, szembesítésen, vallomásokon, megrázhatod magad, visszaállhat a vérnyomásod, megnyugodhatsz, vége a hercehurcának. És könnyű lélekkel indulsz dolgozni.
A rossz percek ezután következnek. Nem tudsz a munkádra figyelni, csak a férfin jár az eszed, meg a szétment kapcsolaton, de leginkább azon: mi lesz most?
Elképzeled az első napot, az első éjszakát, az első hetet, hónapot, és látsz előre éveket is – nélküle. Ettől megrémülsz. Nélküle? Hát mit ér az élet nélküle?
Próbálsz magyarázatot keresni, miért kellett kiprovokálnod a szakítást (igen, persze, a nő felbukkanása, jelenléte, erotikus kisugárzása, fiatalsága, közelsége, elszántsága úgy morzsolta szét a maradék önbecsülésedet, mint erős tenyér a homokrögöt), de csinálhattad volna másképpen is. Ahogy a haverod mondta: nem észrevenni, még azt sem, ha megdugja.
De milyen kapcsolat az, ahol a másik félrekefél? Hát silány. A te értékrendedbe nem fér bele, bár lehet, hogy már azzal is beérnéd: öregecskedő, csúnyuló, ráncosodó, aszódó tyúk vagy. A megcsalás nálad egyébként sem az ágyban kezdődik, hanem az agyban. Ha a lelkedtől távolodik el a férfid, az nagyobb bűn, mintha az ágyába visz valakit.
Aztán arról próbálod meggyőzni magad: jobb ez így. Még időben kiderült, s jobb gyorsan elvágni a kapcsolat szálát, mint végigélni a később újra és újra éledő súrlódásokat, a sok-sok megalázó veszekedést, a se veled, se nélküled ribilliót. Úgyis véget ért volna: akkor már jobb előbb, mint utóbb. Nyugtasd csak magad…
Nem megy? Hát persze, mert nyitott szemed mögé is beúszik a férfi képe: látod őt, ahogy békésen, szinte nyugalmasan éli nélküled a napjait, sőt, látod, hogy boldog az új barátnőjével, s ettől kiborulsz. Agyafúrt bosszún töröd a fejed, fél éjszaka azon agyalsz, hogy tudnál betartani nekik, hogy tudnád tönkretenni a kapcsolatukat, hogyan próbálnád féltékennyé tenni a másikat, s hogyan tudnád kipöckölni az új nőt arról a helyről, ami a tiéd volt. Kergetik egymást a gondolataid, ötlet ötletet szül, s reggel úgy kászálódsz ki az ágyból, mint aki öt évet öregedett.
Hány nap telt el? Egy. Ez az egyetlen nap maga volt az örökkévalóság. Hány ilyen nap lesz még? Nyugtatókhoz nyúlsz, közben támaszt keresel, de a támaszod most a műhelyében barkácsol, magadra maradtál ebben a csatában.
Ekkor kerít hatalmába az önsajnálat. Beállsz egy sötét parkolóba, bömböl a zene, és órákon át csak sírsz. Magadat siratva persze, és a bánatodban nyakig merülsz, mert senki nem segít, senki nem sajnál. Talán ki mered mondani: ostobaságot csináltál, a türelmetlenségednek estél áldozatul. És ostorozod magad.
Mi jön még? És meddig tart? Keresed a választ, de nem találod.
Az msn-edre már nem kapsz üzenetet, törlöd is a címlistáról, interneten már nem tud elérni: a freemailt nem szereti, sőt, írni sem szeret, az iwiw-en nem talál meg, maradna a telefon, de az nem szólal meg. Talán a barátnőjével beszél? Vagy inkább személyesen látogatja meg? (Szinte a gyomrodból indul hódító útjára benned a zöld féltékenység.) A telefonodat hol kikapcsolod, hol be, aztán csak elnémítod, hogy lásd, ha keresne. De nem keres.
Nem keres, mert tudod jól: büszke és makacs. Csak egyszer kell elküldeni, és ő nem kuncsorogja vissza magát. Így van összerakva. Kiadtad az útját (Ki vagyok rúgva? - kérdezte, mire te azt válaszoltad: - Elhagylak, mondjuk inkább így.), és már kezded sejteni, hogy akkor ez bizony végérvényes.
Mire a harmadik nap rád köszönt, már ötvenszer elolvastad a levélváltást, szinte kívülről tudod a párbeszédet.
Ma kedd van. Eddig csak a freemailt és az msn-t próbálgatta, jönnek-e, mennek-e az üzenetek. Ma az várt: „OK. Semmi baj. Gábor.” Húzza az időt, hogy kihűljön, hogy fájdalmamban szakítsak vele. Hogy nyugodtabb legyen az elválás. Sebaj. Nyugodt lesz. Nekem nyugodt. Ne feledd a monitor üzenetét: Az én nyugalmam. Az én életem. Nincs több harc. Meg tudom csinálni!
Hogy is várhattam, hogy majd válaszol?! Utál írni. A személyes találkozást kedveli, csakis úgy tud jól érvelni.
Olykor a csendnek is van üzenete…
Leltárt készítek, ki mivel vádolta a másikat, s mennyi az állás. Korábbi sérelmek kerülnek felszínre, elejtett, és a lelkünkbe mélyen beégett mondatok.
