Tegnap megírtam Timi után szabadon… azt, ahogy láthatnám. Mert láthatnám úgy is, igen. Bizonyos szempontból minden szava igaz, még ha egyoldalú, cinikus és igazságtalan is. De jólesett kiírni magamból, hogy ne kelljen elmondanom.
Íme:
Timi után, szabadon…
Nincsenek illúziók, kis csodák, pici varázslatok, csak megszokott mozdulatok. Te vagy a heti disznóság, szombatra vagy vasárnapra időzítve, mert csak az az egy napod szabad. Nem valami romantikus… Télen pizsamában, nyáron gatyában fogad. Otthon van, s úgy is érzi magát. És te nem vendég vagy, akiért illene felöltöznie. Te legközelebbi hozzátartozó vagy, és az egyetlen ember, aki a külvilággal való kapcsolatot jelenti. Na, becsüld meg ezt a státuszt. Kulcsod van a lakásához, mégsem érkeztél soha bejelentés nélkül, nehogy megsértsd a privát szféráját. Furcsa: amit nyújt, az házassághoz sok, a szeretőnek kevés.
Ha borotválkozott, vedd megtiszteltetésnek, mert nem ez a napja. Végigülöd a kávét vagy teát, beszélgettek közömbös ügyekről, emberekről, munkáról, de csak felszínesen, mert kínosan ügyelsz rá, nehogy egy szavad is panaszkodásnak tűnjön. Inkább nem beszélsz. És nem kérdezel, mert abban is benne rejlik a negatív hozzáállásod. Ha megkérdezed, milyen idő lesz holnap, azt a választ kapod: Ne rinyálj mán, hát jó! A lelked másra vágyna (sóhajra, csöndre, érintésre, ahogy azt azon a bizonyos szombaton, amikor hazahoztad a kórházból, megélhetted egyszer), de te mosolyogsz és tréfálkozol, okosan humorral palástolod az érzelmeidet, mert megkapod, hogy már megint fosol, pánikolsz! A „beszélgetés” közben időnként hangosan ásít, de ez nem neked szól, nem téged és a helyzetet unja, csak fáradt. Mindig fáradt. Hajnalban kell, sokat dolgozik. Ritka kivételtől eltekintve nem mentek sehová. Séta kizárva, egész nap a levegőn van. Fagyi van a hűtőben. Az undok presszósnő kávéja pocsék. Az övé viszont príma. Még mindig a „beszélgetés” közben a számítógépén többször megnézi az üzeneteit, és csalódott, mert nem írt neki senki. Ahhoz, hogy kapjon, küldenie is kéne. Valami automatizmus miatt közben a tökét vakarja. Megszokta. Te is. Kedves szót nemigen kapsz. A sok év alatt párszor mondta, hogy csinos vagy, az utolsót dunsztosüvegbe raktad, hogy sokáig elálljon. Ritka kincs. Nincs is mit dicsérni rajtad. A nyakad ráncos, a hasad lóg, a bőröd aszott, az izmaid fonnyadtak. A tested öregszik, s képtelen vagy változni, mindezek dacára harsogni a pozitív életfelfogást, s nem tudsz keljfeljancsiként vigyorogni, vagy barbiként röhécselni. Valamikor azt hitted magadról: okos vagy, van humorod, jó érzéked, tapintatos, figyelmes, ápolt, tiszta, kedves és szorgalmas teremtésnek ismerted magad. A tőle kapott sok kritika megtette a hatását: a béka segge alatt érzed magad. Félsz tükörbe nézni, szégyelled a tested, már nem mered kihúzni magad, és nem mersz egyenes derékkal a férfiak szemébe nézni, töpörödsz össze, azzá a vénasszonnyá, akinek - mami, nyanya, öreganyám - becézni szokott. Meggusztálja a csinos nőket, utánuk fordul, ábrándozik róluk, kísérletezget, de milyen eredménnyel járna vajon? Fogadd el: gyorsan találna magának valakit, mert alkalmazkodóképes és kompromisszumkész. Vagyis nem számít, hogy butuska (de milyen vonzó!), hogy kérges a könyöke (de a szeme olyan őszinte!), hogy fehérfolyása van (de azok a mellek!), mert nem akarja majd a hibákat észrevenni. Bárki elég jó lesz - náladnál sokkal jobb -, aki magára húzza. Így működik a férfias önvédelme. Eszébe sem jut, hogy ne hasonlítgasson ideálokhoz, hanem elfogadjon (elfogadás!) olyannak, amilyen vagy. Tiltakozik minden változás ellen, de téged szüntelen változtatni akar. Magad vagy még egyáltalán? Egy helyen azt írja: az értékes emberi kapcsolatot meg kell becsülni és ápolni kell, az értékteleneket pedig a helyükön kezelni. Szavak… Az ápolás nem megdugás. Figyelem, kedvesség, ragaszkodás, de ha érez is ilyet, nem tudja kimutatni. Hát a sok-sok Müller-gondolat úgy szaladt át rajta, mint egy hasmenés? Be és ki. Nem tanul belőle? Lesznek nők az életében, de vénségére egyedül marad, a ki nem mondott érzelmei miatt - még nem tanulta meg - keserűn és boldogtalanul. Azt írta egy helyütt: az értékes emberi kapcsolatok mindennél fontosabbak. Hát rajtam kívül hány van az életében? Ha nagyon megnézem: egy sem. Örülj hát, hogy itten mostan téged hódítanak! Sétálj be a hálószobába, ahol az egyszemélyes heverőn egy igazi macsó bika dolgozik rajtad. Váú! Pár ásítás, aztán a lábával vakargatja a lábad - ez már az előjáték. A folytatásban a kezével is vakar, akár a kutyákat szokás, és csipked, erősen, már-már fáj. Ha meg akarod úszni, gyorsan kezdeményezel, de közben óvatosan kerüld ki a hasán éktelenkedő zsírdaganatot, mert senki sem tökéletes. Viszont tökös, fickós gyerek, tökéletes a merevedése, de ne örülj, ez nem neked szól, bármely más nővel így lenne, sőt, tán ígyebb. Nála ez ráhangolódás kérdése. Nem rád, hanem a szexre. Nem téged kíván, hanem az élvezetet. A farkával dug, nem a lelkével. Nyugi, a helyzeti előny nála, de te pénisz nélkül is tudsz élvezni. Jól megdug, többször is élvezel, láncorgazmussal a gyönyör csúcsára is elérsz, de a lepedőre vigyázz, kérlek, mert nehéz az agglegényélet: magára kell mosnia. A szexuális életetek olajozottam működik, mert síkosítót használsz. Pár rutinos mozdulat, és gerjedsz. Jusson eszedbe, amit oly gyakorta mond: hány nő örülne ennek! Te rendszeresen ki vagy elégítve, légy hát neki hálás. Megdug így, meg úgy, büszke, milyen kanos férfi, és valóban, elégedetten állapítja meg, hogy ettől holnap sajogni fogsz. És másnap is besöpri a férfinak szóló bókot, mert megkérdezi, sajogsz-e? Csakis az számít, mennyire vagy megdugva. Hogy a lelkednek mit adott, arról nem beszél, mert férfi. A nőnek kefélés kell, oszt annyi. Régen még ételekről neveztél el egy-egy szeretkezést. Mert lehetett. Volt közte, könnyű habos fagyi, zaftos pörkölt, meg ilyenek. Ti nem szeretkeztek. Ma dugás van. Vagy a változatosság kedvéért élvezkedés, kéjelgés, baszás. És szavak nélkül - mert még az életben nem mondta, hogy kívánlak, kellesz, akarlak - csak a te hörgésed, nyögésed hallatszik, le kéne szoknod erről. Na, ha végeztél, térden kúszol le az ágyról, tudod, a lepedő, ő a távkapcsolóért nyúl, le ne késse a híradót, te meg elmosod a kellékeket magad után. Erről eszedbe juthat az a mondat, hogy évekig használtad őt - ami persze már rég nem így van -, s most megkérdezheted: ki használ kit? És jobb, ha sietsz, mert ásítozik megint (mondtam már, nem neked szól!). Közben még ujjával mutatja szemrehányón, hogy 4-6 szeretkezés volna kívánatos és egészséges. Elámulsz. 4-6? Ezekkel a rögzült mechanizmusokkal? Ennyi megszokással? Szék, kávé, ágy, távkapcsoló. Azért elképzeled. Elképzeled, amint hetente 4-6-szor tuti időpontra házhoz szállítva megérkezik a megrendelt élvezet, akár egy illatos pizza. Te kiingázol hozzá, az ő kényelmébe… Talán ha együtt élnétek, s egy-egy reggel a karjaiba gabalyodnál, vagy mosogatás közben mögéd kerülne, vagy amikor a hátát mosod, s falnak döntene. Talán. De az ő vágyaiért neki kellene tennie. Te dolgozz a saját terveden, de erről ne beszélj, megsértenéd a férfiúi hiúságát. Siess haza, mert vár rád valami. Gyorsan ágyba bújsz, mert akkor kezdődik az, amit úgy hívnak: szeretkezés. Átéled újra az estét, de úgy, ahogy szeretted volna, ahogy szeretnéd: pár kedves szóval, egy-egy becézéssel, a füledbe súgott bókkal, olyan udvarlósan, rajongósan. Megy ez neked.
Betöltöttem a free-re, aztán mégsem küldtem el. Emelkedj már feljebb annál, mint hogy bántást okozz neki - intettem le magam. Azt hiszem, jól tettem. Mert ha halott a kapcsolat, ha nem, a méltóságomat megőrzöm.
T.-nek elküldtem a levelet. Válaszolt is gyorsan. M.-et rég kirúgta, mostanra rendeződik az élete. Jó volna vele beszélni, megoszthatnám végre valakivel a gondolataimat és a kusza érzéseimet. Mert én már magamat nem tudom helyrerakni, annyiféle dolog kavarog bennem. Szerelem, féltékenység, félelem, önzés, harag - és több órányi ima sem segít. Esténként csak azt kérem, legyen meg a FE akarata. De mi az ő akarata? Hogy ismerem fel?
A gyűlés sem adott annyit, mint máskor (vagy csak eleve nem akartam befogadni?).
Hosszasan mérlegeltem a kapcsolatot, ízeire szedtem, mit takar, mit hordoz magában. És egyszer azt gondolom, hogy neki éppannyira szüksége van rám, mint nekem rá, máskor meg azt érzem, csak az alkalmat lesi, hogy elhagyjam, elhagyhasson. Amikor ezekre a dolgokra terelődik a szó, azonnal kimenekül a beszélgetésből, nem ad egyértelmű választ. Azaz ad: szépen int pá-pá-t.
Most az virít a monitoromon: Ne elemezd, használd (ha akarod…)! Ez elégé visszacibál a realitások talajára. De miért kell engem visszacibálni? Miért szálltam el? Miért zökkentem ki?
Nem lehet mindennek az öregség az oka. Inkább a félrebillent önértékeléssel lehet baj. Nem kapok megerősítéseket, hát elbizonytalanodom.
Azt mondja erre a fiam, hogy: Anya, szép vagy! Anya, okos vagy! Senkivel ne hasonlítsd össze magad, mert az önhittséget, vagy kishitűséget okoz. És milyen igaza van. Azt mondta, elvisz egy retródiszkóba, hogy magamhoz térjek. Ott majd láthatok hasonló korú nőket, s azok mellett ő bizony kihúzza magát, milyen dögös mamája van. Arany fiam.
Ha úgy érzed, hogy alábecsülnek, lebecsülnek, seperd le magadról ezeket a férgeket - mondom magamnak. Igen: férgek. Minden egyes nap meg kellene veregetnem a vállamat, mert hihetetlenül kemény 55 év van mögöttem. Az utolsó 5 meg egyenesen - és szó szerint is - gyilkos. Ha valaki utánam csinálja és megmarad - majdnem olyannak, mint most én - annak benyalok.
Á. szerint döglődik ez a kapcsolat, s én csak húzom, mint a rétestésztát. Mert fájna a szakítás, és inkább az élveboncolást választom, mert elég önsorsrontó vagyok, hogy bántsam magam. Ő fél évet nem ad, és G. végleg eltávolodik. Becsajozik. Mindegy. Lehet, hogy igaza van. Kívülállóként elég jól ítéli meg a helyzetet. Búcsúlevél. Ez kicsim, búcsúlevél – mondta G. levelére. Asszem, igaza van. A másik szál viszont, hogy hagyjam már ezt az öregedés-effektust, és ne a ráncaimat lessem, meg a hurkákat, hanem szabaduljak bele abba, amit kínál az élet. Most éli a dugós korszakát? Akkor dugjunk!
Kíváncsi lennék, milyen lenne a reagálása, ha mondjuk holnap nekiesnék? Csakhogy már nem tudok nekiesni. Nem érti meg, hogy nekem nem az kell, hogy jól megkeféljen, hanem hogy a vállára hajtsam a fejem. Kefélni sem kell. Nem elfelejteni: 3 évvel idősebb vagyok. Én még akkor is javában kefélek még, amikor ő már impotens lesz.
Arra is gondoltam, hogy bepasizok. Csak találok egy olyan palit, aki udvarolgatna. Az ötletet még nem vetettem el, de nem is teszek érte. Csak nem a kudarctól félek? Nem. A macera idegesít. A konspirálás, a kockázatok, a hajórakomány, érted. (De baromira érdekelne, mi lenne a reakciója erre: Van valakim. Megvonná a vállát, és elengedne. Könnyedén vagy durcásan, de tudomásul venné, és nem marasztalna, nem harcolna, nem küzdene. Mutogatna felfelé, hogy az égiek így rendezték, vagy kuncogna magában, hogy végre facér lehet, s kezdheti a flörtölést a webrandin, vagy a szomszédasszonynál, vagy tudom is én, hol.)
Most már harmadik napja vagyok itthon ezzel a mandulagyulladással, de nem tesz jót, hogy ennyit agyalok. Amikor menni kell, meló van, akkor nem érek rá lelkizni. És érdekes, ahogy beülök az autóba, más lesz még a tartásom is. Akkor visszaállok a magam útjára. Nem függök tőle. Magányomban is stabil vagyok. Ha munka van, ő picike lesz és lényegtelen. A világot elhordanám, s hetekig eszembe sem jutna, sőt, talán még terhes is lenne, ha hív, ha keres.
Most azon agyalok, hogy miként legyen a holnapi szombat? Menjek hozzá, vagy sem? (Dugni nem akarok.) Ezekről meg beszélni nem. Tudok hallgatni, és meg tudom játszani magam, de mi értelme? Már a múltkor sem élveztem el, amikor ilyen lelkiállapotban bújtam az ágyába.
Amikor kicsit is megerősödik bennem a méltóság, akkor meg egyenesen megkérdezem: hát kell ez neked? Kell neked egy ilyen infantilis ember, aki most akarja behozni azt, amit eddig elmulasztott? Gyerekes, nevetséges, szánalmas. És nem őszinte (bár ő azt hiszi, az), mert még saját magát is becsapja. Lépések, mondatok. A leveleiben számomra frázisok durrognak, alig van eredeti gondolata. (Viszont ismerjük el: egy új csaj ezt mind hálásan beszopja, az előtt még tud villogni, ő lehet az olvasott, bölcs, sziklaszilárd pasi. Hogy fogják szeretni érte!) Többször elolvastam az elmentett msn-t és free-leveleket, egymásnak ellentmondó vagdalkózás. Aki egy levelet nem tud megírni, az miként csinálja meg a feladatát? Ja, hogy ez csak egy ajánlás? Kérem, sokszor fog még visszaesni, hogy rájöjjön: nem véletlenül mondják az öregek. De legyen makacs, a legközelebbi megzuhanásához én már nem asszisztálok. Másszon ki egyedül. Na ez az egy dolog biztos.
Fejlemény: T.-vel kávézunk egyet. Nagyon várom. Úgy fogok készülni, mint aki az első randijára megy. Csinos akarok lenni. És őszinte. Bízom az ítéletében. Amit ő mond, az a tuti.
Első nekifutásra igazán biztató. És ami fontos, akkora lökést adott az önbizalmamnak, hogy már be merem kapcsolni a telefont is, az msn-t is. Hívjon, ha akar.
