Öt nap. Öt napnak kell eltelnie csütörtökig.
De előbb a tegnapról. Lesétáltam a Duna-partra. Néztem a vizet, a fákat, a messzeséget. Sok-sok régi emlékemet előhívta a felejtés sötétjéből. A kulcsi szélkereket bámultam: milyen közel van. És milyen távol! Akkor megállt mellettem I. Kicsit beszélgettünk az ütős gyógyszeréről, meg az egészségemről. És előhozakodtam neki a vajúdó kapcsolatommal. Ő is elmesélte a kálváriáját. Válik éppen, nagy harc lesz. Arra kért, tegyem mérlegre az érzéseimet. Szeretem, vagy sem? Tudok nélküle élni, vagy sem? Akarom őt, vagy sem? Aztán lépjek. De lépjek! Vagy harcoljak érte, okosan, ésszel, szemet becsukva, ha kell, dolgokat észre nem véve, ha kell, kompromisszumokat kötve, ha az kell. Ha nincs rá szükségem, akkor viszont gyorsan lépjek le. Minél előbb, annál fájdalommentesebb. Az öregségről is beszélgettünk, és azt mondta, verjem már ki a fejemből, mert rögeszmésen rögzül. Csinos vagyok, vonzó, sokak számára kívánatos. Ha ő nem is tudja kimutatni az érzéseit irántam, legalább én szeressem magam. És a szex. Az ő volt férje is kérte a hármast. Minden férfi kéri. Tegyem meg, mert különben megkeresi máshol. Aprócska áldozat ez a karmikus lelki kapcsolatért cserébe. És sok szerencsét kívánt. A FE rendezte úgy a dolgokat, hogy T.-ivel találkoztam ezután. Késett, de az egész estét együtt tölthettük. Elmeséltem neki a félelmeimet. A jeleket, amiket G. viselkedésén észrevettem. A tegnapiakat például, hogy egész nap megfeszítetten dolgozott, s közben nem volt egy órája rám, viszont négyszer is bejelentkezett a net-re. Hát bizony csóválta ő is a fejét. G. érzéseit illetően nincs kétsége, de az biztos, hogy fárad a kapcsolat, kezd kihűlni. Az kirajzolódott: G. gyenge szakítani, de így megtartani sem fog. Szívesen segít. Tegyük féltékennyé, de úgy, hogy ne legyen jogalapja ezért elküldeni. Megcsalni egy nővel… Vele. Megbeszélte a barátjával telefonon, nincs-e kifogása, a barát nagyon nyitott, azonnal invitált az ágyukba harmadiknak. Figyelem: egy lehetséges út, ha mégis kiszakadok ebből a kapcsolatból. T. kedves volt. Vigasztalt, kedveskedett, ölelt, simogatott, és biztatott. Mennyire szükségem volt már erre! Mint a sivatagszáraz föld, ami esőre vár. Amikor elváltunk, úgy ölelt meg, mintha a világ erejét akarná belém oltani. Csütörtökre beszéltünk meg találkozót, majdan G.-vel hármasban. Már csak G. nem tud róla. Hazajöttem, és itthon a fiam üzenete várt: „Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit.” Este még msn-eztünk T.-vel, mert éjszakás, így tartja ébren magát, aztán nagyon békésen, boldogan elaludtam.
Reggel görcsök nélkül, a várakozás izgalmával ébredtem. G. csakhamar bejelentkezett, és küldött egy kedves mondatot. Aztán jött a hosszas kérdezz felelek, amit a többi levél mellé mentettem. Kicsit távol került tőlem, mert rossz néven vettem a tegnapi elhessentést, de a csütörtök bizonyára lázba hozta. Itt tartunk most. Az agyam persze pörög: mit szól hozzá, féltékeny-e, hogy megkeresem és megszerzem magamnak, amit ő nem tud megadni, vagy csak a hármason fantáziál, de végül is harag nélkül váltunk el. Bizonyára az ő agya is pörög. Neki is van öt napja, nekem is. Elmorzsolom. Most kimosom, amit tegnap elfelejtettem, és délután munka vár. Holnap Pestre utazom, aztán F.-re, sok időm nem lesz elmerülni a dolgaimban. Vágom a napok centijét. De előbb egy kávé.
